BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormány szerint a nagybirtokok vesztettek

unió A magyar vidékfejlesztési program (VP) hétfői uniós elfogadásával a nagybirtokok vesztettek a kisbirtokokkal szemben, miután egy olyan agrár-vidékfejlesztés valósulhat meg, amely tükrözi a kormány szándékát, hogy a nagybirtokok helyett a kis- és közepes családi gazdaságok érdekeit szolgálja – állította az MTI által ismertetett értékelésében a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Az unió közös agrárpolitikája az EU mostani költségvetési ciklusában több mint 12 milliárd eurót, mintegy 3600 milliárd forintot ad Magyarországnak. Vidékfejlesztésre mintegy 1300 milliárd forint jut. Ebből több mint 800 milliárd forint áll rendelkezésre a mezőgazdasági termelés és az ehhez kapcsolódó élelmiszer-feldolgozás finanszírozására. Utóbbi keretből 200 milliárd forintot biztosítanak élelmiszer-feldolgozási fejlesztésekre, a kertészeti ágazat rendelkezésére több mint 70 milliárd forint áll, az állattenyésztés beruházási támogatására több mint 75 milliárd forint jut, az öntözésfejlesztés kerete több mint 54 milliárd forint. Az agrár-környezetgazdálkodás, valamint az ökológiai gazdálkodás támogatására összesen 240 milliárd forintot fordítanak. Emellett a Natura 2000-es erdő- és gyepterületek támogatását mintegy 50 milliárd forint szolgálja majd. A kedvezőtlen adottságú területek szintén számíthatnak a jövőben is a már megszokott normatív támogatásra, azaz összesen több mint 23 milliárd forintra. Az erdőgazdálkodás támogatására mintegy 100 milliárd forint áll rendelkezésre. A vidéki térségek fejlesztésére 214 milliárd forintos keretet biztosítottak. Emellett lesz két tematikus alprogram a fiatal gazdák és a rövid ellátási lánc támogatására. A fiatal gazdák az indulásuk segítésére összesen mintegy 38 milliárd forintot vehetnek igénybe, továbbá beruházásaik támogatási kerete összességében mintegy 39 milliárd forint lesz. A rövid ellátási láncok támogatására 17 milliárd forint jut.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.