A brit „kormányzati gépezet teljes erővel fog lecsapni” azokra, akik jogcím nélküli bevándorlóknak adnak munkát – jelentette be a bevándorlási államtitkár. James Brokenshire a The Times szerint úgy fogalmazott, a munkaadók, akik illegális bevándorlókat foglalkoztatnak, a brit állampolgároktól és az engedéllyel rendelkező bevándorlóktól veszik el a munkát, és leszorítják a béreket. A lap úgy tudja, a bevándorlási hivatal rajtaütésszerű ellenőrzéseket hajt végre az ősszel elsősorban az építőiparban, az egészségügyi ellátóhelyeken és a takarítócégeknél. A The Times szerint a szürkegazdaság a brit GDP 10 százalékát adja. A Migration Watch nevű szervezet becslése szerint Nagy-Britanniában mintegy 1,1 millió jogcím nélküli bevándorló van. Az illegális bevándorlók 70 százaléka Londonban él a 2009-es tanulmány szerint. Az OECD 2011-ben 1 százalékra becsülte az illegális bevándorlók arányát a brit foglalkoztatottak között. A BBC 2013-as tényfeltáró riportja arra világított rá, hogy az illegális bevándorlókat foglalkoztató munkaadókra kiszabott bírság kétharmadát nem hajtotta be az állam.
A brit kormány már a májusi parlamenti választások után bejelentette, hogy bűncselekménnyé akarja nyilvánítani a jogcím nélküli bevándorlók illegális munkavégzését. A nekik folyósított bér bűncselekményből származó jövedelem lenne, amelyet a hatóságok lefoglalhatnának. David Cameron kormánya egy sor más intézkedést is tervez a bevándorlás csökkentésére, ezek között szerepel az ingatlan-bérbeadás szigorítása is. A lakástulajdonosoknak a jövőben ellenőrizniük kell, hogy a bérlőnek van-e tartózkodási jogcíme, és ha nincs, ki kell lakoltatni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.