kifizetés A 32 ezer Quaestor-károsult túlnyomó többségének, 27 233 ügyfélnek augusztus 5-ig kifizették a jogszabály szerint járó kártalanítási összeget a Befektető-védelmi Alapból (Beva), a további kártalanításra a Quaestor-alapból és az Alkotmánybíróság (AB) döntése után kerülhet sor – tájékoztatott Fülöp Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője. A Beva a Quaestor-károsultak jóval több mint háromnegyedének 75,3 milliárd forintot meghaladó összeget fizetett ki augusztus elejéig, amelyhez a szükséges likviditást az MNB hitele biztosította számára. Az OTP-nek átutalt 75,3 milliárd forintból az érintettek 53,5 milliárd forintot vettek fel eddig. A Beva által maximálisan kifizethető hatmillió forintos kártalanítási összeget a károsultaknak mintegy 15 százaléka, 4760 ügyfél kapta meg. Három- és hatmillió forint közötti kártalanításra 6046 károsult volt jogosult, több mint 25 milliárd forint összegben. Hárommillió forint alatti kártalanítási összeget pedig 16 427 fogyasztó számára fizetett ki a Beva. A szóvivő hozzátette, hogy a Beva a tőkepiaci törvény szerint kizárólag a tagsággal rendelkező szolgáltatók ügyfeleit tudja kártalanítani, így a jelenlegi – maximum 6 millió forintig terjedő és eddig több mint 27 ezer ügyfél felé teljesített – kifizetés a Quaestor Értékpapír Kereskedelmi Zrt.-vel szerződött fogyasztókat érinti.
A további, 6 millió forint feletti kártalanításra és a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-vel szerződött 497 fős ügyfélkör kifizetésére – tekintve, hogy a társaság nem tagja a Bevának, és egyébként befektetési szolgáltatás nyújtására engedéllyel sem rendelkezett, így azt jogosulatlan tevékenységként végezte – a külön jogszabály szerinti Quaestor-alapból és az Alkotmánybíróság döntését követően kerülhet sor, amelynek mielőbbi megszületésében továbbra is bízik az MNB – mondta el a szóvivő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.