TERVEK Jogi és gyakorlati akadályokba ütközik az összes vállalkozás számlázásának bekötése a NAV-hoz – fejtette ki reagálva Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületétének elnöke egy hosszabb írásában. Mint arról beszámoltunk, Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkár augusztus elején azt mondta: a kormányzat már dolgozik azon, hogy be lehessen kötni a cégek számlázórendszereit az adóhivatalhoz. Zara László azonban nem tartja elérhetőnek a vállalkozások teljes körét. Ugyanis az EU-s áfairányelv nem teszi lehetővé, hogy a nemzeti jogszabályok kötelezővé tegyék minden vállalkozás számára az elektronikus számlázást, vagyis a számlatömbös vállalkozások számláit továbbra sem fogja látni a hatóság. Továbbá ahhoz, hogy valóban fel lehessen tárni az adócsalásokat, nemcsak a „szállítók”, hanem a „vevők” adószámát is fel kellene tüntetni a bizonylaton. Ezt is tiltja azonban az áfairányelv.
Ráadásul mivel jelenleg még sokan használnak nem elektronikus (nem kinyomtatott) vagy számítógéppel támogatott (géppel készített, de papírra nyomtatott) számlázást, ezért az ötlet megvalósítása több százezer vállalkozásnak jelentene pluszköltséget és -feladatot. Ezen túlmenően ez minden számlázóprogramot használó vállalkozónak is újabb költséget okozna, a programok módosítása és az online NAV-kapcsolat miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.