Jön a magyar modell
Ágazati különadók, a költségvetés felülvizsgálata, jegybanki ösztönzőprogram, a nyugdíjkorhatár leszállítása – e programpontok határozhatják meg a lengyel gazdaság alakulását a Jog és Igazságosság (PiS) választási győzelme után.
Lapzárta idején még nem lehetett tudni, mindez milyen gyorsan és tisztán valósulhat meg: a végleges eredmények ma válnak ismertté, és még sok függ attól, hogy a kis pártok végül hány helyet szereznek meg az alsóházban. Az biztos, hogy a nyolc évig kormányon levő liberális jobboldali Polgári Platform (PO) vereséget szenvedett, a nacioanalista-euroszkeptikus jobboldali PiS a vártnál nagyobb arányú győzelmet aratott, ám valószínű, hogy ez csak szűk parlamenti többséghez lesz elegendő.
Egyelőre minden elemző azokból a – magyar füleknek ismerős – ígéretekből indul ki, amelyeket a PiS a választás előtt tett. A bankrendszerre nehéz idők várhatnak: a költségvetés felülvizsgálatának részeként már jövőre a mérlegfőösszegük 0,39 százalékára rúgó különadóval sújtanák a bankokat, emellett 90 százalékban nekik kellene viselniük a devizahitelek zlotyra váltásának terheit (az eredeti törvényjavaslatban 50 százalék szerepel).
Extra adót vetnének ki a nagy hipermarketekre is, a PiS illetékesei évi 2-3 milliárd zloty pluszbevételt várnak ettől.
A különadókra azért van szükség, hogy fedezni lehessen a kiadások növekedését; Beata Szydlo, a PiS miniszterelnök-jelöltje szerint első dolguk az lesz, hogy benyújtsák a parlamentnek a párt családtámogatási programját, amelynek keretében a második gyerektől gyerekenként havi 500 zloty (35 ezer forint) többlettámogatás járna.
A párt vezető gazdasági szakértője, Zbigniew Kuzmiuk a választás előtt úgy nyilatkozott, hogy az új kormány is a GDP 3 százalék alatt tartja majd a költségvetési hiányt. Hamar megérezheti a változásokat a lengyel jegybank is, részben a monetáris politikai tanács új tagjainak kinevezésével, részben pedig azzal, hogy a PiS szerint a jegybanknak olyan programot kell beindítania, amely a következő hat évben 350 milliárd zlotyt pumpálna a lengyel gazdaságba, amely egyébként mintegy 50 százalékkal bővült az elmúlt évtizedben.
A kormány és a központi bank viszonya még egy ideig feszült maradhat, mert a jelenlegi jegybanki kormányzó, Marek Belka mandátuma jövő júniusig tart, ő pedig a devizahiteles törvény kapcsán óva intette a pártokat attól, hogy a bankrendszert belekeverjék a választási kampányba.
Beárazták a piacok
A piacokat tegnap nem rendítette meg az eredmény, a PiS várható győzelme már korábban meglátszott a zloty árfolyamán, a múlt héten az euróval szemben kilenchavi mélypontra került. A varsói tőzsde WIG indexe még emelkedni is tudott – noha a bankpapírok estek –, hála a bányászati társaságoknak, illetve a közüzemi cégeknek, hiszen ezeknek kedvezhet a hagyományos lengyel ipart támogató új irányvonal.


