BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Enyhül és szigorodik a lengyel bankadó

Kicsit enyhít a bankadó terhén a lengyel törvényhozás: a parlament gazdasági bizottsága által elfogadott, még idén a képviselők elé kerülő módosítás szerint az adó alapjául szolgáló eszközökbe nem számítják be a bankok birtokában levő államkötvényeket. A könnyítés a biztosítókra nem vonatkozik, őket is érinti viszont, hogy ellentételezésként a korábban tervezett 0,39 százalék helyett 0,44 százalék lesz a mérlegfőösszegre kivetett adó. A módosítások nyomán a bankadóból összesen évi 4,4 milliárd zloty (1,1 milliárd dollár) folyhat be az államkasszába, 400 millióval kevesebb az eredetileg kalkuláltnál – közölte a sajtóval Konrad Raczkowski pénzügyminiszter-helyettes. Az ország legnagyobb bankja, a PKO mintegy 870 millió zlotyval több adót fizethet 2016-ban – tette hozzá Raczkowski –, a legnagyobb biztosító, a PZU terhei 150 millióval növekednek.

A lengyelországi bankok eszközállományában összesen mintegy 41 milliárd dollár értékű állampapír lehet; a hír hallatán a gyér ünnepi kereskedésben a kétéves kötvények hozama 10 bázisponttal 1,69 százalékra, a benchmarknak számító ötéveseké 6 bázisponttal 2,22 százalékra csökkent a varsói tőzsdén a Bloomberg adatai szerint. A Société Générale elemzőjének kommentárja szerint győzött a józan ész, a pénzügyminisztérium felismerte, hogy kockázatokkal jár, ha meg akarják adóztatni azokat, akik a lengyel adósságba fektetnek be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.