Véget ért a nyersanyaghajsza

A nyilvántartott állami alapok portfóliójában 2016 elején 7168 milliárd dollárnyi befektetés szerepelt, s az olajárak 2014 nyarán megindult lejtmenete eddig 108 milliárd dollárt faragott le értékükből. A portfólióban stabilan 56 százalékos aránnyal szerepelnek az olaj- és gázipari érdekeltségek, a maradék, 3150 milliárdnyi befektetés egyéb vállalati részvényekben, államkötvényekben, ingatlanokban fekszik.

A nyersanyag és energiaárak szabadesése ellentétes hatásokat váltott ki a világ gazdagabb és szegényebb felén. Igaz, az olajban és az ipar számára nélkülözhetetlen ércekben és más nyersanyagokban dúskáló országok bevételi forrásai megcsappantak, de ezt költségvetésük kiigazításával, jellemzően a korábbi gáláns szociális juttatásaik részleges megvonásával, luxusberuházásaik visszafogásával korrigálni tudják, elég Norvégiára vagy Szaúd-Arábiára gondolni. Az ottani megszorítások a tartalékokat felduzzasztó korábbi gigantikus állami jövedelmek birtokában és felhasználásával könnyebben menedzselhetők, ezek igazi krízishelyzethez egyelőre nem vezettek.

A szegényebb – nem olajtermelő – országok gazdagabbak nem lettek ugyan a beszerzési költségeik csökkenésével, viszont nem lesznek ezután kiszolgáltatva a dollármilliárdokat mozgató nagy vagyonalapoknak, amelyek pénzt nem kímélve vásárolták fel eddig az értékes eszközeiket, kvázi neokolonializációs jelleggel. A Világbank igazgatója, Michael Jarvis a Reutersnek elmondta, hogy ez a lehetőség az olajjövedelmekből táplálkozó nagy állami vagyonalapok számára most elveszett. Emlékeztetett arra, hogy 2007–2008-ban, amikor csúcsra ért az olajár és a vele egy ívű pályán mozgó élelmiszerárak, a drágulás miatt éhséglázadások törtek ki számos fejlődő országban, így Haitin, Mozambikban és Bangladesben. Most, hogy az élelmiszerárak is hétéves mélypontjukra süllyedtek, ilyen veszély nem fenyeget. Egészen 2015-ig az olajjövedelmek egy jelentékeny, befektetést kereső részét a szegényebb országok értékesebb nyersanyagkincsét hasznosító vállalatokba, termőföldek megvásárlására fordították. A nyersanyaghajszaként ismert folyamat következményeként az utóbbi években egy lengyelországnyi termőföld vándorolt az alapok portfóliójába. A földek visszaszerzésére, illetve az újabb felvásárlások megakadályozására, most háromszáz szervezet közös nemzetközi kampányt indított azzal, hogy megduplázzák a helyi gazdálkodók és csoportok földtulajdonát. A lehetőség az alacsony árak miatt adott, de most kell élni vele, mivel az olajárak elszabadulása ellen nincsen garancia.

A transzparencia nem mindenhol szempont

Az állami vagyonalapok befektetési politikájában eltérően súlyozott szempont az etika és az átláthatóság. Az alapok zöménél a transzparencia mellékes, sőt sokszor kifejezetten a befektetésre hátrányos szempontnak minősül. A pozitív példák sorát a maximális 10 pontos Linaburg-Maduell transzparenciaindexszel rendelkező Norvég Állami Vagyonalap (GPF) nyitja, amely etikai és fenntarthatósági szempontból folyamatosan vizsgálja a portfólióját, és kiszórja onnan a kétes hírbe keveredő, korrupt cégek részvényeit. A félszáz nagy alap közül e téren jelesre vizsgázott még a szingapúri, az ausztrál, az alaszkai, az azeri, az ír, az új-zélandi, a chilei és a bahreini. Líbia, Egyiptom, Algéria olajjövedelmei viszont titkos csatornákon folynak el valahova, de a kazah, a mauritániai, a venezuelai és a brunei petrodollárok elköltésénél „alapkövetelmény” a nyilvánosság kizárása.