BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megnyugtató lett a kínai GDP-adat

Eloszlatta a kemény landolással kapcsolatos aggályokat a kínai GDP-mutató: a pénteken közzétett hivatalos adat szerint 2016 első negyedévében éves összevetésben 6,7 százalékkal bővült a gazdaság. Ez 0,1 százalékponttal marad el az előző negyedévitől, de megfelel a Bloom­berg elemzői várakozásának, és belül van a hivatalos 6,5–6,7 százalékos idei növekedési célsávon.

Év elején messze nem vártak ilyen jó teljesítményt a világ második legnagyobb gazdaságától, részben az váltotta ki a januári tőzsdei hullámvölgyet is, hogy még nem lehetett látni, mennyire célravezetők a kínai kormány és a jegybank összehangolt élénkítő intézkedései. A márciusi havi makroadatok azonban többnyire már minimum stabilizálódásra utaltak, ideértve például az ipari termelést, a feldolgozóipari PMI-t, az exportot vagy a kiskereskedelmet is. Magához tért az ingatlanszektor is: az első negyedévben az ingatlanberuházások 6,2 százalékkal nőttek, az ingatlaneladások pedig (alapterületben számolva) 33,1 százalékkal ugrottak meg, utóbbi két éve a legnagyobb mértékű bővülés. A jövőre nézve biztató, hogy az állóeszköz-beruházások az első negyedévben a vártnál jóval erősebben, 10,7 százalékkal bővültek.

Aggasztó jelnek tartják ugyanakkor az első elemzések az új hitelek állományának emelkedését: mint a kínai jegybank ugyancsak pénteken közzétett adataiból kiderül, márciusban 228 ezer milliárd jüannal (351 milliárd dollár) nőtt az új banki kölcsönök és más hitelek állománya, ez a második legnagyobb egyhavi növekedés 2014 januárja óta (a legnagyobb az idén januári volt). A jegybanknak ugyan célja a hitelezés élénkítése, de a vállalati adósságok állományának szintjét sok elemző már nyugtalanítónak tartja, különösen annak fényében, hogy nem tudni, mit kezd a kormányzat a zombikkal. Utóbbiakon a mesterségesen, gyakran foglalkoztatási céllal életben tartott, jellemzően kapacitásfölöslegekkel küzdő állami nagyvállalatokat értik; ezek csődbe menetelére vagy a rossz hitelek leírására még nincs konkrét terv – figyelmeztetett a Financial Times szerint a JPMorgan Chase vezető hongkongi Kína-szakértője.

A növekedési ütem stabilizálódása lehetőséget ad a vezetésnek a reformok továbbvitelére, illetve a megfelelő arányú ösztönző intézkedésekre – utalt rá több elemző is, emlékeztetve arra, hogy a hivatalos cél változatlan: az ipar és az export helyett mindinkább a szolgáltatásokra és a belső fogyasztásra kell alapozni a kínai gazdaságot.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.