BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A BÉT vezető papírjainak ereje kezd elveszni

Az elmúlt hetekben továbbra is eredménytelen a „harc” az emelkedésben bízók, illetve a „medvepártiak” között az S&P 500 részvényeinek piacán. Az index jegyzése továbbra is annak a trendvonalnak a közelében mozog, amely a korábban kialakult „fej és vállak” alakzat fejének és vállának tetejét köti össze, és amelynek határozott átlépése biztató jel lenne a jövőre nézve.

A harc azonban még mindig nem dőlt el, és az idő ilyenkor általában a medvének dolgozik. A DAX a múlt héten ledolgozta előző heti nyereségét, és ismét a 10 040 pont közelében húzódó támaszt teszteli. A DAX technikai képe még kedvezőtlenebbnek tűnik, mint az amerikai indexé.

Az utóbbi napok árfolyammozgása alapján a BUX index emelkedése – habár maga a trend még teljesen ép – megtorpanni látszik. Miután a jegyzés elakadt a március vége óta tartó trendcsatorna felső szélében, onnan csökkenni kezdett, és a múlt hét végére a 27 055-ös támasz alá csúszott. A jelenlegi helyzetben tehát az emelkedés első akadálya az előbb említett szint – ami egyébként most már ellenállás –, ezt pedig a 27 560 pont követi. Lefelé a legközelebbi lehetséges támasz a 26 470–26 240 közötti sáv. Ennek letörése a nagyjából egy hónapja emelkedő trend végét is jelentené, ami 25 700 közelébe engedhetné vissza a kurzust. Jelenleg nagyobb esélyt kell adnunk a csökkenésnek, mivel az RSI és az árfolyam között negatív divergencia mutatkozik, azaz az indikátor értéke csökken, miközben a jegyzés emelkedik vagy stagnál.

A Mol árfolyama a közelmúltban leginkább 15 830 és 16 700 forint között sávozott. Történt egy kitörési kísérlet is, azonban a jegyzés nem volt képes a sáv teteje felett tartósan megmaradni, így visszacsúszott abba. A pénteki újabb kísérlet még nem hozott egyértelmű változást. A továbbiakra nézve a 16 950–17 060 sáv fölé emelkedés lenne lényeges, hiszen ennél lejjebb – még ha a jegyzés ki is lép a korábban említett sávból – úgynevezett kettős csúcs kialakulása fenyegethet. 16 520 alatti zárások jeleznék azt, hogy a jegyzés ismét a fentebb említett sáv alsó széle (15 830) felé fordul. Ha a kurzus kiesne a sávból, akkor a csökkenés már 15 580 közelében megállóra találhat, amit a 15 100 és a 14 730 forint követhet. Mivel az indikátor itt is divergál, a sáv aljának elérése nagy biztonsággal következhet.

Az OTP Bank jegyzésének alakulása nem meglepő módon a BUX rajzolatára hasonlít, persze az ok és az okozat éppen fordítva van. A bankrészvény esetében is a márciusban indult emelkedő trend erejének lankadását láthatjuk, amire a már korábban említett divergencia is utal. A további emelkedés záloga az lehetne, ha a kurzus a legutóbbi maximum (7395) feletti zárásokat lenne képes produkálni. Ezzel ugyanis egy kettős csúcs kialakulásának esélye alacsonyra csökkenne. A mozgás 7622 felé nyitna kaput, azzal együtt, hogy a rövidebb trendcsatorna felső széle jelenleg szinte ugyanott húzódik. A 2015 elején indult, hosszabb távú emelkedő trend felső széle jelenleg 8370 közelében van, azonban ez egyelőre kissé távolinak tűnik.

A Richter jegyzése ismét csökkenő trendben halad, amit az 5905-ös és az 5625-ös csúcsok jelölnek ki. Ez a trend ismét lefelé, az 5330-as támasz irányába tolja a kurzust. Amennyiben a támasz letörik, úgy a jegyzés a 2015 szeptemberében indult emelkedő trendet fogja tesztelni. Erre azért is számítanánk, mert az RSI indikátor eladási jelzést adott. Ha ez a trend is letörik – amit jelenleg nem zárhatunk ki teljesen –, akkor a kurzus a hosszabb távú, 2015 januárja óta tartó emelkedő trend vonalát közelíti meg 4950-nél.

A Magyar Telekom jegyzése „kioldalazott” a február közepén indult emelkedő trendből. Első lépésben sávozásra számítunk 461–475 között. Ha a jegyzés felfelé lépne ki ebből, akkor az emelkedés a sáv szélességének megfelelő mértékig, azaz 489-ig terjedhet. Ebben az esetben 449–447 forint következhet, ezt pedig 433 követi. Ha a csökkenés megindul az előbb említett sávon kívülre, akkor az utóbbi értéket is elérheti a papír.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.