Magyar gazdaság

Ezermilliárdos megszorítás: reagált az NGM

A Start munkaprogramra, az árva-, az özvegyi, a rokkantsági és korhatár alatti ellátásokra, valamint a családi pótlékra is kevesebb jut az ideinél a 2017-es büdzsében. A költségvetési vita nyitányára megnéztük, hol spórol a kormány jövőre: itt az ezermilliárdos lefaragás.

Ma reggel kezdődött a költségvetés vitája az Országgyűlésben, a tervek szerint a hivatalosan harmincórás általános vitát két nap alatt folytatják le, ami praktikusan annyit jelent, hogy szünetek nélkül is este 11-ig tartana a program – valójában azonban szerdán hajnalig, csütörtökön pedig éjfélig vitatkoznak majd a honatyák a büdzséről. Az igazi kérdés persze az, hogy a kormánypárti frakciók és képviselők milyen módosító indítványokat adnak be ez idő alatt, vagyis mennyire szedik szét a büdzsét. Ez valamikor a jövő héten derül ki.

Korrekcióra lesz mód: ugyan Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a költségvetés beadásakor azt mondta, hogy nincs olyan terület, amely kevesebbet kapna, azért lesznek, akiknek panaszra lehet okuk. A költségvetés több mint 2500 sorából majdnem 1500 esetében egyetlen fillérrel sem emelkedik az előirányzat az ideihez képest, míg 381 tétel esetében kisebb lesz az állami pénz az ideinél. Több mint ezermilliárd forintot csippent le egyes kiadási előirányzatokból a kormány, hogy azt másutt ossza el. Igaz, az összegből majdnem 300 milliárdot azok az uniós programok jelentenek, amelyek lassan kifutnak, és a helyükbe újak lépnek – így az uniós finanszírozású beruházások végül több mint 700 milliárddal nagyobbak lesznek az ideinél. A végső összesítésben persze a költségvetés is többet költ: a kiadások az ideinél 1500 milliárd forinttal, vagyis 10 százalékkal lesznek magasabbak – a növekményből azonban nem jut mindenkinek.

A pedagógusoknak például jövőre kevesebbet irányoztak elő az ideinél: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ költségvetése ugyanis nem követi a jövő évi tervben az idei módosítást sem, miközben rendesen vissza is vágnák a dologi kiadásokat: alig 22 milliárd lesz jövőre a keret. Ez az eredetileg idénre szánt 45 milliárd fele, ám miután a most tervezett 2016-os kiadásnövelésből jelentős részt kap az intézmény, ezért ezen a soron már 70 milliárd forinttal lehetne számolni – a visszavágás így még fájóbb lehet. De folytatódik ez tovább a béreknél is: az eredetileg tervezett idei kiadásokhoz képest a személyi juttatások még növekednének egy hangyányit jövőre, ám a módosított tervhez képest jelentős – járulékokkal együtt –, több mint 60 milliárdos a megtakarítás ezen a címen (igaz, van az ágazati bérfejlesztésekre félretéve 45 milliárd, vagyis azért lehet majd hová nyúlni jövőre is kiegészítésért). Összességében a Klik költségvetése 108 milliárd forinttal lesz kisebb az idei megemelt előirányzatnál.

A kormány persze sokat takarít meg a kamatkiadásokon is, az adósságszolgálati kiadások 77 milliárd forinttal csökkennek, de a papírra leírt költéseket csökkenti, hogy a tartalékok szintjét is mérsékelték: összesen 30 milliárd forinttal. További 21 milliárdos megtakarítást jelent, hogy jövőre csak be kell fejezni az úszó-vb-hez kapcsolt beruházásokat, így az idei 30 milliárd után elegendő lesz 8,9 milliárd forintot erre költeni. Összesen 4,6 milliárd forintos megtakarítást jelent az idei büdzséhez képest, hogy a milánói világkiállítás pavilonjára már nem kell költeni 2017-ben, és jövőre 13 milliárd forinttal kevesebbet szán az ideinél (de még mindig százmilliárdot) a paksi bővítéshez szükséges tőkeemelésre.

Jelentősebb megtakarítást ér el viszont a kormány néhány szociális programon is: 15 milliárd forinttal – az idei keret 4 százalékával – csökkentik a Start munkaprogram keretét (holott az Európai Bizottság, az IMF és több szakértő szerint is a helyett inkább az ilyen, az elhelyezkedést segítő programokat kellene növelni). A korhatár alatti ellátásokra (például szolgálati nyugdíjra vagy a balettművészek járadékára) összességében 17 milliárd forinttal, vagyis több mint 15 százalékkal kevesebbet fordítanának. Megtakarítást jelent még, hogy árvaellátásra 3 milliárd forinttal (közel tíz százalékkal) kevesebbet fordítanak jövőre, de hasonló mértékben 3,5 milliárd forinttal csökken az özvegyi nyugellátások értéke is. Csökken a rokkantsági, rehabilitációs ellátások kerete is – a 2,5 milliárdos megtakarítás azonban itt nem éri el a kiadási keret egy százalékát sem. A családi pótlékra szánt keret szintén egy százalékkal, 3,2 milliárd forinttal lesz alacsonyabb az ideinél.

Reagált az NGM

Cikkünk megjelenése után az NGM  Sajtó- és Kommunikációs Titkárság azt kérte, hogy közöljük: "nevetséges minden olyan állítás", amely szerint ezermilliárdos megszorítás lenne a költségvetésben, mert a javaslat kétezer milliárd forint többletkiadást tartalmaz, amelyet - írja a tárca - "a magyar emberekre fordítunk".

A minisztérium leírja azt a sokszor hangsúlyozott álláspontját is, hogy minden szakterület számára többletforrást juttatnak, szerinte ezért "a levont következtetések nevetségesek". 

A tárca hangsúlyozza, hogy a az árvaellátás, az özvegyi ellátások, a korhatár előtti ellátások összege egy fillérrel sem csökken - azt azonban elismerik, hogy a keret kisebb lesz. "A fejezeti sorokon látható keretösszegek a demográfiai adatoknak megfelelően az ellátottak valós számához igazodik. A különféle ellátásokra fordítandó keretösszeg csökkenése tehát egyáltalán nem jelenti az ellátások egyéni összegének csökkenését." - hangsúlyozza a tárca. Igaz: arra nem adnak magyarázatot, hogy a demográfgiából következő megtakarítás miért nem tette lehetővé az ellátások összegének növelését (a keretösszeg megőrzése mellett)

A minisztérium hangsúlyozza: a közfoglalkoztatást jelentő Start-munkaprogram költségvetési támogatásának csökkentése pozitívum, hiszen a foglalkoztatás növekedésének  köszönhetően szerencsére már az ez évi 340 milliárdos keretet sem kellett teljes mértékben felhasználni, és jövőre is hasonlóan kevesebbet (325 milliárdot) kell költenünk, mert egyre többen megtalálják helyüket a nyílt munkaerőpiacon. Hangsúlyozzák azt is, hogy a kamatkiadás csökkenése ugyancsak pozitívum, nem pedig megszorítás.

megszorítás költségvetés
Kapcsolódó cikkek