Kezdődik a nagy Brexit-alku
Szimbolikus helyen tanácskozik ma Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök és Matteo Renzi olasz miniszterelnök: az utóbbi meghívására Ventotene szigetén találkozik az Európai Unió három legnagyobb országának vezetője. A Nápolyhoz közeli sziget Mussolini idejében politikai foglyok börtöne volt, itt írták meg 1941-ben azt a manifesztumot, amely szerint az európai államok szövetségének létrehozásával lehetne megelőzni a háborúkat. Sokan, elsősorban persze az olaszok, ezt tekintik a később több lépcsőben létrehozott közösség alapjának, Renzi innen elrugaszkodva akart nekilátni az EU megújításának abból az alkalomból, hogy 2017-ben lesz 60 éves a hivatalos alapító okirat, a római szerződés.
Az olasz kormányfő korábbi tervei szerint jövő tavasszal csúcstalálkozóval ünnepelnék Rómában az unió születésnapját, és addigra kidolgoznák a reformját is – ezt azonban keresztülhúzta a britek kilépési szándéka. A mai hármas találkozó egyik fő témája az lesz, hogy a nagyok milyen álláspontot képviseljenek azon a szeptenber 16-i uniós csúcson, amelyet a Brexit témájában hívtak össze a soros elnök Szlovákia fővárosába, Pozsonyba.
Renzi most elsősorban Merkellel akar alkut kötni – állította a The Times –, kész elfogadni az álláspontját, miszerint több időt kell hagyni a briteknek a kilépés lebonyolítására. Cserébe azt várja, hogy a német kancellár támogassa az Európai Bizottságnál Olaszország kérését, miszerint a jövő évi büdzsét nem a Brüsszel által már jóváhagyott 1,8 százalékos hiánnyal terveznék, hanem a GDP 2 százaléka fölé mennének, hogy adócsökkentésekkel, illetve béremelésekkel adhassanak lökést a gazdaságnak. Olasz sajtóértesülések szerint Róma cáfolta, hogy ilyen alku készülne – egyesek hozzátették, Merkelnek amúgy sincs szüksége Renzi támogatására a Brexit lassításával kapcsolatos elképzelései érvényesítéséhez.