IMF: előny kovácsolható a migrációból
Magyarországon, Csehországban, Lettországban és Lengyelországban a migránsok között magasabb a felsőfokú képzettségűek aránya, mint a hazai népesség körében – közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely a jövő heti őszi ülésszak előtt tette közzé globális gazdasági előrejelzésének elemzői fejezeteit. Ezek egymással szorosan összefüggő kérdéseket vizsgálnak: a gazdasági-társadalmi sokkok tovaterjedésének hatásait a kereskedelemre és az inflációra.
Az IMF következtetése szerint ha egy százalékponttal nő a bevándorlók aránya, akkor a bruttó hazai termék két százalékponttal ugorhat meg. A fogadó országokban viszont a hosszú távú előnyök ellenére súlyos feszültségeket kelthet a bevándorlók megjelenése, ezért égetően szükség van hatékony és gyors integrációs programokra, hogy megtanulják a nyelvet és mihamarabb munkába álljanak. Azokban az országokban, ahonnan az emberek elvándorolnak, szintén súlyos helyzet alakulhat ki, hiszen a folyamat lényegében agyelszívás, elapadnak a növekedés forrásai.
Egy másik nagy tovagyűrűző folyamat Kínából indult el, ahol a beruházások vezérelte növekedésről a fogyasztásvezéreltre állnak át, miközben a gazdaság lassúbb tempót diktál. Hosszabb távon ez kedvező lehet, mert mérsékelheti a világgazdasági sokkokat. Az ezredforduló óta Kína részedése a világ GDP-jéből háromról tizenhárom százalékra, a globális importból háromról tíz százalékra bővült, és ahogy egyre feljebb kerül a globális értékláncokban úgy ad át egyszerűbb tevékenységeket elsősorban a térségben felemelkedő gazdaságoknak. Kína nyersanyagkeresletének megcsappanása azonban hátrányosan érint sok országot.
Az IMF arra is figyelmeztetett, hogy a protekcionista intézkedéseket kerüljék a tagországok: az elemzés egy másik fejezete azt mutatja be, hogy a világkereskedelem bővülése a válság előtti hatról 2012 óta három százalékra süllyedt a gyenge gazdasági tevékenység és az elapadó beruházások miatt. Az ellenszer a szabadkereskedelmi övezetek tágítása és a vámcsökkentés lehetne.
A világgazdaságot nyomasztó tényezők az alacsony infláció okai között is megjelennek. A dezinflációs csapdát úgy kerülhetik el a fejlett gazdaságok – hangsúlyozta a Valutaalap –, hogy a laza monetáris politikát növekedéspárti fiskális és jövedelempolitikával, valamint keresletélénkítő strukturális reformokkal egészítik ki.


