Mol-rali fűti a pesti tőzsdét – a forint nem várt az EKB döntésére, elhúzott a dollárral és az euróval szemben
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságLendületet vett a délelőtt folyamán a forint, miközben a devizapiaci kereskedők az Európai Központi Bank (EKB) kora délutáni kamatdöntésére és a testület üzenetire vár. A kamatemelést szinte biztosra veszik az elemzők az inflációs nyomás miatt, a további kamatpályára vonatkozó iránymutatás azonban piacmozgató lehet.

A forint 0,3 százalékra szélesítette a reggeli minimális előnyét az euróval szemben a nap első felében, a keresztárfolyam 355,6-ig jött vissza 11:30-ig.
A dollárhoz képest 0,35 százalékkal erősödött a hazai fizetőeszköz, a váltási árfolyam 308,3 forintig mérséklődött.
A régiós pénzekhez viszonyítva is hasonlóan meggyőző teljesítményt mutat a hazai valuta: a cseh korona 0,3 százalékkal, a lengyel zloty 0,4 százalékkal kerül kevesebbe a délutánhoz közeledve.
Az Erste kommentárja szerint az EKB kamatdöntésére és üzeneteire figyelhet ma leginkább a forintpiac is. A 25 bázispontos kamatemelés gyakorlatilag biztosra vehető, a piac az EKB kommunikációjából azt próbálja majd kitalálni, hogy mennyire tartanak a megemelkedett energiaárak átgyűrűző hatásaitól. Amennyiben ezt nagy kockázatnak látják a döntéshozók, további kamatemelések jöhetnek még az idén. A várt EKB-kamatemelés csökkenti majd a forint javára szóló kamatelőnyt, azonban nem valószínű, hogy ez önmagában gyengítő hatást fejt ki most a forintra.
Az európai tőzsdéken is alapvetően kedvező a hangulat, a befektetők nem aggódták túl az amerikai–iráni háború legutóbbi eszkalációjáról érkező híreket.
A magyar börze is erősödik, a BUX bő 1 százalékkal, 133 600 pont közelébe emelkedett a délelőtt során. A hazai piacot a Mol húzza leginkább, az olajtársaság részvényei a 4,45 százalékos nyitást követő rali után 3,2 százalékos plusznál járnak. Az árfolyamot a NIS-tranzakcióról szóló megállapodás fűti. A Mol ezzel a teljes hazai mezőnyből kiemelkedik ma.
A többi blue hip közül az OTP 1,9 százalékkal drágul, a Richter ellenben 1 százalékkal csúszott vissza, a Magyar Telekom pedig 0,7 százalékkal került lejjebb.
A pesti parkett forgalma egyelőre viszonylag gyér, mindössze 4,2 milliárd forint.



