BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bőkezűen adakoztak a magyar adófizetők a civil szervezeteknek

Nyolc százalékkal több szja-t juttattak 2016-ban a civil szervezeteknek az adófizetők tavalyhoz képest. Az erőteljes növekedésben csaknem egyforma szerepet játszik a jövedelmek emelkedése és a felajánlással élő adófizetők táborának bővülése. A legtöbb felajánlást kapó civilek élmezőnyében nincs érdemi változás, az 1% felajánlásakor megfigyelhető egyfajta lojalitás az adófizetők részéről, amit a NAV adatai mellett igazol a Human Dialog és az Emocionális Marketing civil 1% témában készített friss motivációs kutatása is.
 
Három éve foglalta vissza a lista első helyét a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, 2014 óta ők kapják a legtöbb szja 1% felajánlást, idén a tavalyihoz képest 2 millióval többet szerezve, 175 millió forintot utal a Heim Pálnak a NAV – értékeli a friss adatokat Miha Tamás, a civil kommunikációra specializálódott Human Dialog ügyvezetője.

A korábbi évek favoritja, a Gyermekrák Alapítvány ezúttal a 10. helyre szorult vissza, ami a 2015-ös csaknem 80 millió után idén 63,3 millió forintot ért. A 20 millió feletti értékben 1%-ot szerző civilek körében így arányaiban a Gyermekrák lett a legnagyobb vesztes.

Ez szokatlanul nagy visszaesés az amúgy stabilan ugyanazon civilszervezetekből álló élbolyban, a toplistán ugyanis egészen a 16. helyig ugyanazok a szervezetek szerepelnek, mint egy éve – hívja fel a figyelmet a civilszakértő.ó

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.