Elfogadták az őszi adócsomagot
Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány őszi adócsomagját, amelynek eredményeként többek között nő a kisadózó vállalkozások tételes adójának bevételi határa, az áfában szintén emelkedik az alanyi mentesség értékhatára, egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás szabályai, továbbá az adóhatóság a jövőben szankcionálás helyett szakmai segítségnyújtással támogatja a hibázó adózókat.
A módosítások értelmében a kata esetében jövőre a kétszeresére,
6 millió forintról 12 millióra nő a bevételi határ. A minisztérium szerint annak köszönhetően, hogy az áfa alanyi mentességi értékhatára 6 millióról 8 millió forintra emelkedett, még több vállalkozásnak nem kell áfát fizetnie és áfabevallást készítenie 2017-ben. A Ház döntése alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jövőre új szolgáltatást vezet be támogató eljárás néven, amelynek lényege, hogy a hatóság azonnal segít, ha egy adózónál kockázatot észlel.
Jövőre a vendéglátóhelyek adókedvezményt vehetnek majd igénybe az élőzene-szolgáltatás költségeire, a kedvezmény mértéke az adóévben elszámolt ellenérték általános forgalmi adó nélkül számított összegének legfeljebb 50 százaléka lehet.


