BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átlépnek a Brexiten

Robusztus növekedést vázolt fel a brit parlamantben Philip Hammond pénzügyminiszter a 2017–18-as költségvetési expozéjában. A Brexit nem teszi tönkre a gazdaságot

Szavai szerint a fényes jövőt, a robusztus növekedést és az újabb foglalkoztatási rekordot megalapozó költségvetést nyújtott be tegnap Philip Hammond pénzügyminiszter a brit parlament alsóháza elé. Expozéjában a közszolgáltatások megerősítését, fejlesztéseket ígért, s hogy az Egyesült Királyság erősen és felkészülten várja az Európai Unióból való kilépésről várhatóan tavasszal megkezdődő tárgyalásokat. Erősebben, hiszen a független Költségvetési Felelősségi Hivatal (OBR) friss számai szerint a 2017-es brit gazdasági növekedés eléri a

2 százalékot, míg novemberben még csak 1,4 százalékot becsültek. Igaz, a júniusi Brexit-szavazást megelőzően még 2,2 százalékot vártak, a kilépés miatti sokkok nyomán vitték le prognózisukat. Jövőre azonban a dinamika enyhén lassul – ismerte el Hammond –, 1,7 százalék helyett 1,6 százalékos a várakozás. A bizonytalanságok miatt a 2019-es számokat is lefelé, 2,1 százalékról 1,7 százalékra korrigálták.

A pénzügyminiszter utalt arra, hogy noha már majd tíz év telt el, a válság hatásait még mindig brit családok ezrei szenvedik, a kormánynak itt még bőven vannak teendői. Az optimista hozzáállásnál többre lesz szükség, ugyanis egyre több család érzi a saját bőrén a font közel húszszázalékos gyengülését, s ezzel együtt az élelmiszerek, az importcikkek és az üzemanyagok gyors drágulását. Ráadásul a britek a következő, 2020-tól induló ciklusra időzítenek számos megszorító intézkedést, hogy egyensúlyba hozzák a költségvetést. A büdzsé kiegyensúlyozása kisebb tételben megkezdődött, a most tavasszal záruló 2016–2017-es költségvetési évre szóló deficitet ugyanis novemberben még 68,2 milliárd fontra tették, ám ma már az 51,7 milliárdos becslés van érvényben. A Brexit előtt azzal számoltak, hogy 2020-ban már szufficites lesz a büdzsé, de az akkor prognosztizált 11 milliárdos plusz helyett most 22 milliárd fontos hiányt vetítenek előre.

Hammond szerint a költségvetési deficit csökkent, de az államadósság még magas szinten áll, leépítése lassú folyamat lesz. A mostani, a GDP arányában 88,8 százalék körüli szintről 2021-re 83 százalékra csökkenhet az adósságráta. A foglalkoztatás bővítése kiemelt cél, ahogy a silánynak nevezett brit termelékenységi mutatók javítása is.

Sok konkrétumot a pénzügyminiszter egyelőre nem osztott meg a képviselőkkel, de kisebb-nagyobb összegeket, támogatásokat már felvázolt. Így ötmillió fontot adnak a szüfrazsettmozgalom centenáriumi ünnepségére, a pubok adókedvezményét évi ezer fonttal megtoldják, félmilliárddal támogatják az önjáró autózást és a mesterséges intelligencia kutatását. Ugyanennyit kapnak a szakképzést és a technikai tárgyak oktatását végző intézmények, míg a nyelvtanoktatást 140 iskolában erősítik meg 320 millió fontból. Az északi-tengeri olaj- és gázkitermelést egyelőre meg nem nevezett összeggel támogatják. A helyhatóságok 300 millió fontos keretből segíthetik ki a területükön működő, nehéz helyzetbe került kisebb vállalkozásokat. Kiterjesztik az ingyenes iskolai utaztatásra és ingyenes étkezésre jogosult diákok körét – írja a BBC.

Az önfoglalkoztatók egészségügyi hozzájárulását egy százalékkal 10 százalékra emelik, majd 2019-ben újabb egy százalékkal növelik, hogy a társadalmi igazságosság jegyében az alkalmazottak szintjére hozzák a terheiket. Nem nyúlnak viszont sem a dohánytermékek, sem a szeszes italok adójához. Az egészségügyi ellátást érintő nagy bejelentést Philip Hammond nem tett, noha a rendszer – kritikusai szerint – az összeomlás szélén van, finanszírozási hiánya három éven belül 2,6 milliárd fonttal nő, ezt a lyukat kell gyorsan betömni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.