A KSH friss jelentése szerint a márciusi átlagkereset 12,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 12,2 százalékos volt a növekedés. A béremelkedés tovább gyorsult a februári 10,4, illetve 10,3 százalékosról. A versenyszférában 11,6, a költségvetési szerveknél 14,4 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset márciusban a közfoglalkoztatottak nélkül.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte, tekintettel arra, hogy a bérek meghatározása általában az év első negyedévében lezajlik, azzal számol, hogy a további kilenc hónapban is hasonlóan magas lesz a bérdinamika. Így még a magasabb infláció ellenére is gyorsabban nőhetnek a reálbérek, a lakosság vásárlóereje tovább emelkedik 2017-ben. A vezető elemző szerint a bérek márciusi növekedése még a várakozásokat is jelentősen felülmúlta. A béremelkedésben markáns szerepet játszik a minimálbérek 15, illetve 25 százalékos év eleji emelése. Kitért arra is, hogy a versenyszférában 3,6 százalékkal nőtt, a költségvetési szférában 1,6 százalékkal csökkent a létszám az első negyedévben éves bázison. Utóbbi főként a közfoglalkoztatás mérséklődését tükrözi. Mind a bérek, mind a foglalkoztatási létszám oldaláról javul a munkaerőpiac, ami hozzájárulhat az első negyedévben tapasztalt dinamikus GDP-növekedés fenntartásához.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a jelentős bérnövekedéssel számolni lehetett a minimálbér és a garantált bérminimum idei jelentős emelése miatt, szerepet játszik ebben az is, hogy az egyre több szektorban tapasztalható munkaerőhiány miatt a cégek emelték a fizetéseket. Azt is elmondta, hogy az idei első negyedévben a reálkeresetek, tehát a nettó fizetések inflációval korrigált értéke 8,2 százalékkal nőtt. Az idén összességében pedig 8 százalékos emelkedés várható, ami a lakossági fogyasztást, ezen belül a kiskereskedelmet és a szolgáltatások piacát élénkítheti. Fontosnak tartotta kitérni arra is, hogy a költségvetési szektor létszáma márciusban több mint 20 ezerrel, az első negyedévben pedig több mint 13 ezerrel csökkent tavalyhoz képest, ami feltehetően a nyugdíjazásokkal magyarázható. A csökkenés ellenére még így is 800 ezer felett van a létszám a költségvetési szektorban, ami nagyon magas érték.
Horváth András, a Takarékbank elemzőjének várakozása szerint az idén 12,6 százalékkal nőhetnek a bérek a bérmegállapodás, valamint az egyre fokozottabb bérverseny miatt, így a várt 2,3 százalékos infláció mellett 10 százalékot meghaladó reálbér növekedés lehet 2017-ben. Hozzátette: a bérek növekedésére jelentős felfelé mutató kockázatot jelent, hogy egyes hiányszakmákban gyorsuló ütemű bérnövekedésre lehet számítani a következő években, miközben egyes ágazatokban folyatódik az életpályamodellek bevezetése. Az elemző kifejtette, hogy regionális összehasonlításban a magyar bérek továbbra is a középmezőny végén tartózkodnak, de ez a hátrány az idei és a következő években is kitartó bérdinamikával jelentősen csökkenthető lesz.
Ahol viszont ennél is jelentősebb a magyar bérek lemaradása, az a bruttó béreket terhelő munkavállalói elvonások szintje, amiben szinte Európa legvégén áll Magyarország. Nálunk a nettó bérek a bruttó bérek 66,5 százalékát teszik ki, míg a munkavállaló terheinek levonása után Romániában a bruttó bérek 71,9 százaléka, Szlovákiában 76,3, Horvátországban 74,5, Lengyelországban 71,1, Csehországban pedig a 75,9 százaléka marad a munkavállalóknál. A Takarékbank elemzője szerint a bruttó béreket terhelő elvonások csökkentésére a legkézenfekvőbb eszköz a kormányzati kommunikációban többször elhangzott és mindenki által támogatott 9 százalékos szja-kulcs minél hamarabbi bevezetése lenne, amivel a magyar nettó bérhányad 72,5 százalékra nőne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.