Magyar gazdaság

Többen kaphatnak albérleti támogatást jövőre

Az Országgyűlés elfogadta azt az adótörvény-csomagot, amely jövő év elejétől érinti az adómentes albérlettérítés szabályait. Jövőre várhatóan többen, nagyobb értékben kaphatják ezt a juttatást a munkáltatójuktól.

A mobilitás célú lakhatási támogatást a munkaviszony létrejöttét követő 5 éven keresztül adhatja a munkáltató változó mértékben a munkavállalói számára.

A munkáltató által a foglalkoztatás első 24 hónapjában adómentesen havonta a 40 százalékáig terjedhet idén a juttatás értéke. 2018. január 1-től maximálisan a minimálbér 60 százaléka lehet majd. A 2018-ra várható 138 000 forintos minimálbér estén ez havi maximum 82 800 forintos adómentes juttatást jelenthet majd.

A foglalkoztatás második 24 hónapjában már kevesebbet adhat a munkáltató. A havi érték idén a minimálbér 25 százalékáig terjedhet, jövőre azonban 40 százalék lehet. Ezt követően még 12 hónapig 20 százalékos támogatás lesz adható adómentesen 2018-ban a 2017-es 15 százalékos maximum helyett – foglalja össze a változásokat Fata László cafeteria-szakértő.

A támogatás adómentességének feltétele, hogy a munkavállaló legalább heti 36 óra munkaidejű munkaviszonyt létesítsen a munkáltatóval. Míg 2017-ben kizárólag a határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott személyek kaphatnak ilyen adómentes támogatást, addig a módosítás hatályba lépését követően már a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott munkavállalók is részesülhetnek ebből a juttatásból.

Lényeges szempont, hogy a munkavállaló állandó lakóhelye és a munkavégzés helye legalább 60 km-re legyen egymástól, vagy a munkavégzés helye és az állandó lakóhelye közötti, naponta, tömegközlekedési eszközzel történő oda- és visszautazás ideje a 3 órát meghaladja.

Az új szabályok szerint az adómentességhez szükséges lesz, hogy a munkaviszony létrejöttét megelőző 12 hónapban és a támogatás folyósításának idején a munkavállaló ne rendelkezzen lakás haszonélvezeti joggal nem terhelt, 50 százalékot meghaladó mértékű tulajdonjogával, haszonélvezeti jogával a munkavégzés helyén, valamint olyan településen, amelynek a munkavégzés helyétől való távolsága nem éri el a 60 km-t, vagy amelytől a munkavégzési helyéig, tömegközlekedési eszközzel történő oda – és visszautazás ideje nem éri el a 3 órát. Jelenleg minden, a közelben lakástulajdonnal rendelkező munkavállalót ki kell zárni a támogatásból.

lakhatás támogatás albérlet cafeteria
Kapcsolódó cikkek