Magyar gazdaság

Nagyot esett az egyetemi kutatások támogatása

2016-ban kutatás-fejlesztési tevékenységre nemzetgazdasági szinten több mint 427 milliárd forintot, a GDP 1,22 százalékát fordították. A K+F ráfordítások 2015-höz viszonyítva folyó áron 8,8 százalékkal csökkentek – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A vállalkozási és az államháztartási szektorba tartozó kutatóhelyek K+F-ráfordításai egyaránt 7,9 százalékkal, a felsőoktatási kutatóhelyekéi 16,1 százalékkal csökkentek. A vállalkozási forrásból finanszírozott K+F-ráfordítások 3,5 százalékkal emelkedtek, ám ez a növekedés nem tudta ellensúlyozni az operatív programokból származó, kutatás-fejlesztésre szánt források felhasználásának csökkenését – jelenti a KSH.

A kutatóhelyek számának és a kutatással foglalkozók létszámának csökkenése tovább folytatódott. 2016-ban 2727 kutatóhely működött Magyarországon, 2,6 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. A tényleges K+F-létszám 54,6 ezer fő volt.

A KSH megjegyzi. bár a kutatók létszáma 1,3 százalékkal emelkedett, a segédszemélyzet, valamint az egyéb fizikai és nem fizikai dolgozók számának csökkenésével a kutatási munkán foglalkoztatottak összlétszáma 2,8 százalékkal mérséklődött. A teljes munkaidejű foglalkoztatottakra átszámított K+F-létszám ennél nagyobb ütemben, 3,0 százalékkal csökkent – jelenti a KSH.

 Több milliárd forint támogatást nyertek a kutatóhelyek

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt: húsz kutatóhely 7,6 milliárd forint fejlesztési támogatást nyert el a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) két felhívása keretében – jelentette be még június elején Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára.

Hozzátette: a felsőoktatási intézmények, kutatóhelyek a támogatásból kutatási infrastruktúrájukat fejleszthetik, új kutatókat alkalmazhatnak és lehetőségük van hazai és nemzetközi kutatási, vállalati együttműködéseik bővítésére.

k+f kutatás VEKOP fejlesztés
Kapcsolódó cikkek