Magyar gazdaság

Kezdhetünk félni: egyezség nélkül léphetnek ki a britek?

Az eddigi leghatározottabb figyelmeztetést fogalmazta meg a brit jegybank kormányzó-helyettese arra vonatkozóan, hogy a „cliff edge” Brexit veszélybe sodorhatja a pénzügyi rendszer stabilitását.

Megállapodás nélküli Brexit

A „cliff edge”, vagyis a „sziklafal pereme” kifejezés azt a Brexit-változatot jelöli, amelynek alapján az Egyesült Királyság európai uniós tagsága a kilépési feltételek fokozatos életbe lépésére szolgáló átmeneti időszak nélkül szűnne meg, sőt akár úgy, hogy nem születik megállapodás az Európai Unióval.

A Bank of England arra kérte a pénzintézeteket, júliusig készítsenek terveket a Brexit utáni működésükről. Sam Woods, a jegybank kormányzó-helyettese szerint a „vésztervek” áttekintése után még egyértelműbbé vált a bankok költségnövekedéstől és a bonyolult jogi környezettől való félelme abban az esetben, ha úgy veszítenék el passporting-jogaikat, vagyis az európai piacokra szóló szolgáltatásnyújtási engedélyeiket, hogy nem kapnak időt egy új rendszerhez való alkalmazkodásra.

Forrás: AFP

Bajban lennének a bankok

Ugyanez igaz az őket ellenőrző hatóságokra is – írta szerdán a Financial Times. A pénzügyi lap szerint a bankok és más pénzügyi szolgáltatók, köztük a biztosítási üzletág és a befektetési intézmények közvetlen felügyeletét ellátó Prudential Regulation Authority (PRA), amelyet Sam Woods vezet, valamint a jegybank pénzügyi szakpolitikai bizottsága a következőkben felméri, hogy az említett tervek kollektív végrehajtása – többek közt munkahelyek vagy éppen teljes szolgáltatási ágak áthelyezése az Egyesült Királyságból – jelent-e kockázatokat a pénzügyi stabilitásra a szigetországban.

A PRA több mint négyszáz pénzügyi szolgáltató terveinek áttekintése után megállapította, a legnagyobb aggodalmak azzal kapcsolatban merültek fel, hogy eleget tudnak-e tenni fennálló szerződéses kötelezettségeiknek – idézte a Financial Times Sam Woods parlamentnek küldött tájékoztatását.

https://www.vg.hu/kozelet/brit-kilepes-raszoltak-theresa-mayre-568627/

Átmeneti időszak kellene

A levélben a jegybank kormányzó-helyettese kívánatosnak nevez „egyfajta átmeneti időszakot” annak érdekében, hogy nemcsak a brit, hanem az európai uniós pénzügyi szolgáltatóknak is több idejük legyen az Egyesült Királyság és az közötti új kapcsolatokhoz való megfelelő alkalmazkodásra.

Philip Hammond pénzügyminiszter az utóbbi hetekben igyekezett meggyőzni a kormány többi tagját arról, hogy ésszerű lenne egy átmeneti időszak, amely álláspontja szerint legfeljebb a kilépés 2019 márciusára várható időpontja után három évig tartana. A kabinetből azonban többen, köztük Liam Fox külkereskedelmi miniszter azt hangsúlyozzák, hogy az átmeneti időszak, beleértve a személyek szabad áramlásának fenntartását, ellentmond a kilépésről tartott 2016-os brit népszavazás eredményének.

Nem várhatnak tovább

A pénzügyi szektor azért sürgeti az átmeneti időszakról szóló megállapodást, mert nem várhat a brit európai uniós tagság megszűnéséről szóló tényleges megállapodásig a szolgáltatások fenntartásáról szóló tervei végrehajtásával. Az új európai uniós központok felállítása a passporting-jogaik elvesztése esetén például hónapokat venne igénybe.

Eddig már több bank is közölte, hogy „kemény Brexit” esetén – vagyis akkor, ha az Egyesült Királyság távozik az Európai Unió egységes belső piacáról is – Párizsban, Frankfurtban, Dublinban vagy Amszterdamban terjeszkedik vagy hoz létre új központot.

Brexit EU britek kilépés
Kapcsolódó cikkek