Magyar gazdaság

Mindössze pár munkahelyért kap dollármilliókat az Apple

Főállású dolgozónként 1,07 milliárd forintnak megfelelő állami támogatást ad Iowa az Apple nagyberuházásához, a Waukee-ben felépítendő adatközpont-komplexumhoz.

Főállású dolgozónként 1,07 milliárd forintnak megfelelő állami támogatást ad Iowa az Apple nagyberuházásához, a Waukee-ben felépítendő adatközpont-komplexumhoz. A 208 millió dollárnyi, adókedvezmény és adóhitel formájában nyújtott támogatás akár világcsúcs is lehet az ott majdan állást kapó 50 dolgozóra vetítve, de az állam vezetői szerint rosszul közelít a témához, aki erre fókuszál. Szerintük inkább arról a hatalmas léptékű fejlesztésről kell beszélni, amely egy „porfészket” felvirágzásnak indít. Az Apple ugyanis valóságos áldás a szövetségi állam székhelyétől, Des Moines-től 30 kilométerre fekvő Waukee lakossága számára, amely az utóbbi hét évben 14-ről 19 ezer főre duzzadt a kitelepüléseknek köszönhetően.

Forrás: AFP

A városka gazdasági ügyeiért felelős Dan Dutcher a Washington Postnak elmondta, hogy az Apple-től befolyó évi kétmillió dollárra tehető ingatlanadó kulcsfontosságú a helyi infrastruktúra fenntartása és a közintézmények fejlesztése szempontjából. Enélkül képtelenek lennének lépést tartani a növekvő lakosszám miatt keletkező új igényekkel – ismerte el. Persze az Apple sem üres kézzel érkezik: első lépésként 100 millió dollárt tesz Waukee közös gazdaságfejlesztési kalapjába.

A két egységből álló adatközpont nyolc négyzetkilométeres telekre épül, legelők, kukoricamezők, csirke- és marhafarmok veszik körül. Az 1,3 milliárd dolláros beruházást ősszel indítják és 2020-ban adják át, a kivitelezés több száz új munkahelyet teremt. Ha végeztek, átadják helyüket az üzemeltetést végző dolgozóknak, akik helyi viszonylatban kiemelkedő fizetést kapnak: a 29 dolláros óradíj a négyszerese az iowai hivatalos minimálbérnek. Az adatközpont az észak-amerikai

iPhone-felhasználókat szolgálja majd ki. Iowára egyébként azért is esett az Apple választása, mert elkerülik a hurrikánok, földrengésbiztos, és áramellátási zavaroktól sem kell tartani.

Az adatközpontokat előszeretettel telepítik hasonlóan védett területekre, a Microsoftnak és a Google-nak már van ilyen egysége Iowában. A kereskedelmi kamara szerint az adatközpontok fellendítik a helyi gazdaságot, átlagosan 1688 főnek adnak munkát a kivitelezésben, s 9,9 millió dollárt fizetnek utánuk a helyi és a szövetségi kasszába. Egy adatközpont átlagosan 157 embert foglalkoztat, az Apple-é azonban ennél is korszerűbb lesz, kiszolgálására csupán harmadannyi munkatárs kell majd.

adatközpont Apple munkahely
Kapcsolódó cikkek