A nehézségek hosszú évei után mára sokkal jobb állapotban van Görögország pénzügyi helyzete
- közölte Toomas Toniste, az EU soros elnökségét betöltő Észtország pénzügyminisztere. A tárcavezető üdvözölte a helyzet stabilizálódását, kiemelve, hogy az elért eredmények lehetővé teszik a visszatérést a piaci finanszírozáshoz.
Szakértők szerint a bejelentés rendkívül jelképes pillanat a dél-európai ország számára, minthogy azzal elismerték a költségvetési hiány jelentős mérséklését.
Görögország 2009 óta állt túlzottdeficit-eljárás alatt, ekkor 15,1 százalék volt a költségvetés hiánya, de tavaly már pozitív mérleget, 0,7 százalékos többletet könyvelhetett el az államháztartás, amire 1995 óta nem volt példa. Ezzel Athén teljesítette az eljárás lezárásához szükséges kritériumokat.
A hétfői döntés után mindössze három ország (az Egyesült Királyság, Franciaország és Spanyolország) maradt szankciós eljárás alatt a 2011-es 24-gyel szemben.
A görög költségvetést 2010 óta nemzetközi hitelek tartják működésben. A jelenleg aktuális, sorban a harmadik mentőcsomag feltételeiben Athén 2015-ben egyezett meg a hitelezőkkel, cserébe pedig átfogó reformok végrehajtása mellett kötelezte el magát 2018-ig.