Varga: korai még új járulékcsökkentésről beszélni
Innovatívnak kell lenni, néha el kell térni a tankönyvektől is – kezdte előadását Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az 55. Közgazdász-vándorgyűlésen, Egerben. A politikus kifejtette:
nem csak törvények, hanem törvényszerűségek is léteznek, a magyar gazdaságpolitikának kiemelt feladata, hogy nyitott legyen a világra, figyelje a határon túli és azon belüli eseményeket és megpróbáljon ezekre innovatívan, illetve gyorsan reagálni.

Forrás: MTI Fotó: Komka Péter
A gazdaság stabilan növekszik, mindenki előre léphet
Varga Mihály kiemelte, hogy a gazdaság növekedési pályán van, „ebben talán nincsen vita”. Nem árt, ha tudjuk, hogy 2013 április óta stabil – igaz az ipar és a mezőgazdaság miatt hullámzó – növekedési pályán állunk.
Varga beszédében hangsúlyozta: Magyarország végre elérte azt, hogy a visegrádi országok növekedési átlagát tudja hozni. Célunk ezért az, hogy ez a növekedés még erősebb legyen – mondta a nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette, a növekedési pálya szerkezete változott: 2017 a beruházásokról szól, amelyekhez erős támaszt adnak a háztartások fogyasztásai.
Azért akarunk gazdasági eredményeket elérni, hogy mindenki előre tudjon lépni, tehát az élet nívója növekedjen Magyarországon
– tette hozzá.
Csökkentenünk kell a járműipari függésünket
Varga Mihály szerint lassú változás tapasztalható az export oldalon, mindazonáltal a gép-, és a járműipar mellett már az élelmiszeripar és a mezőgazdaság is kezd megerősödni. A tavalyi rekord év volt, így Varga reméli, az idei ezt is túlszárnyalja majd. Kiemelte: szeretné, ha az iparfejlesztési program megvalósulna, koncentrálni kell a források felhasználását.
Az lenne a helyes, ha csökkenne az ország járműipari függősége. Azt látjuk: a feldolgozóipar még mindig túlnyomóan sokat nyom, a cél, hogy ez mérséklődjön.
Van még hova fejlődni a foglalkoztatottságban
A nemzetgazdasági miniszter a foglalkoztatottsággal kapcsolatban elmondta: a cél, hogy a csehek foglalkoztatási arányát érje el Magyarország – ami még messze van, mivel ott több mint ötmillió aktív dolgozó van. Ugyanakkor látni lehet, hogy a vállalatok oldalán egyre nehezebb a megfelelő szakember megtalálása.
Varga szerint hazánkban mintegy húszezer ukrán, és néhány ezer szerb munkavállaló dolgozik, enyhítve ezzel a munkaerőhiányt. A Munkahelyvédelmi Akcióval kapcsolatban kijelentette, az komoly eredményeket hozott a veszélyeztetett csoportban.
Egyes területeken, így a kisgyermekes anyák körében viszont továbbra is lemaradásban vagyunk Nyugat-Európához képest
– fűzte hozzá a miniszter.
Varga beszédében egy felmérést ismertetett, amely szerint a legkisebb igény a munkaerőpótlásra hazánkban az Észak-Dunántúlon van, holott a nemzetgazdasági tárca nem erre számított.
A közfoglalkoztatással kapcsolatban a miniszter elmondta: az eddigi adatok alapján az abban részt vevők már 40 ezerrel kevesebben vannak. Ez a kormány azon törekvésének köszönhető, hogy a munkavállalókat visszaintegrálják az elsődleges munkaerőpiacra és még mindig van egy 40-50 ezres csoport, akiket szeretnének visszasegíteni – mondta Varga.
Korai még az újabb járulékcsökkentésről vitázni
A novemberi hatéves bérmegállapodással kapcsolatban a miniszter hangsúlyozta, annak eredménye azonnal éreztette hatását. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is: korainak tartja az újabb járulékcsökkentéssel kapcsolatos vitákat.
Ha az a cél, hogy csökkentsük a sérülékenységet, akkor gyorsabban kell csökkenteni az államadósságot.
- mondta. Varga szerint ezért érdemes megvárni a Fed döntését és utána visszatérni a járulékcsökkentés kérdésére.
Előtte higgadjunk le, nézzük meg mi történt az elmúlt hónapokban a gazdaságban
- tette hozzá, majd kiemelte, Magyarország kikerült a veszélyzónából, a cél pedig az, hogy az államadósság mértéke 70 százalék alá kerüljön. Az NGM előrejelzése szerint ez 2019 végére meg is történhet.
Az állampapírok hozama jelentősen csökkent, azért fizetnek a befektetők, hogy a magyar állam kölcsön vegyen tőlük. „Negatív hozamra nem emlékszem, sőt senki sem” – mondta Varga.
„A Standard & Poor’s legutóbbi minősítését a felminősítés előszobájának tekintjük. A mi állampapír piaci hozamunk jobb, mint a lengyeleké, pedig ők jobb besorolásba tartoznak” – vélte Varga.
Az inflációval kapcsolatban Varga Mihály elmondta, az inflációs időszak még nem múlt el, a gazdasági növekedésben nem látnak változást, ami magasabb inflációt indokolna. Jövőre is 3 százalék alatt maradhat a drágulás üteme.
Új intézkedések jöhetnek ősszel
Varga az NGM jövőbeli terveiről elmondta, olyan új intézkedésekben gondolkodnak, amelyeket ősszel terjesztenek majd elő, segítve a nyugdíjasok munkába állását.
Az ősz folyamán a különböző pénzügyi szolgálatok fejlesztésén is dolgozik a kormány. Az idei évben az e-szja bevallás után két év alatt eljutnánk oda, hogy a vállalkozások adóbevallását is ezen az úton készítené el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Ezzel nagy terhet vennénk le a cégek válláról.
Varga szerint fontos a felnőttképzésben és a duális képzésben is előre lépni, de az innováción is sokat kell még dolgozni.
A 2018. utáni időszakban többek között széles alapon nyugvó innovációt kell fejleszteni, mert sok hazai kkv-nak még weboldala sincs. Fontos azonban a demográfiai problémákkal is foglalkozni. Tíz szülőképes nőnek ugyanis tizenöt gyermeke van, de huszonegyre lenne szükség– a demográfiai problémák ugyan enyhültek, de a hiányzó gyermeket pótolni kell. Varga kiemelte, a bürokrácia csökkentésen és a stabilitáson is dolgozni kell, de a stabilitást sajnos nem adják ingyen – zárta beszédét Varga Mihály.


