Magyar gazdaság

Hiába az önállóság, nem tudjuk megszervezni a munkánkat

Segítséget nyújt a robotizáció vagy éppen rombol? Hogyan kellene fejleszteni a hazai oktatást? – többek között ezekről a témákról vitatkoztak szakértők a Világgazdaság „Versenyképesség-Belföldi kereslet és/vagy export?” című konferencia kerekasztalbeszélgetésén.

A munkaerőhiány a turizmust is érinti, így Rolek Ferenc a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint a jövőben érdemes lenne átgondolni, hogy lehet bevonni az idősebbeket vagy a külföldi munkaerőt a hazai vérkeringésbe. Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója úgy véli, az automatizálás egyszerre jelenthet veszélyt és segítséget is a társadalomra. A szakértők a Világgazdaság „Versenyképesség-Belföldi kereslet és/vagy ” című konferencia kerekasztal beszélgetésén mondták el véleményüket.

Rolek Ferenc a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke (b), Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója (k), és Balásy Zsolt, a Hold Alapkezelő elemzője (j)
Fotós: Kallus György

A vállalatok azt látják, hogy a munkaerő egyre drágább és egyre kevesebb a kapacitás, és miben látnak megoldást? – a robotizációban – tette hozzá Balásy Zsolt, a Hold Alapkezelő elemzője. Bojár Gábor elmondta, az informatikushiányt nagyon érzik, de máshol a világban még nagyobb a hiány, mivel az iparág hihetetlen lendülettel fejlődik. Ezt Rolek azzal egészítette ki, hogy tíz év múlva még kétszer ennyi informatikusra is szükség lehet. „Összegezve, informatikusból semennyi nem elég” – mondta. Balásy hozzátette, nem saját utat kell építeni, hanem jól működő országok oktatási rendszerét kellene lemásolni, mint például Finnországét.

„Növekszik a rosszul teljesítő diákok száma globálisan és azoknak a teljesítménye is, akik amúgy is rosszul teljesítenek” – tette hozzá Rolek. Hogyan lehetne megfogni ezeket a fiatalokat? – teszi fel a kérdést az alelnök. Véleménye szerint az oktatásra sokkal nagyobb figyelmet és energiát kell fordítani, mert most egyre nagyobbra nyílik az olló a jól és a rosszul teljesítő diákok között. Rolek a munkaerőhiányra visszatérve elmondta, a hatékonyságot növelheti a megfelelő bérezés, de ettől még ugyanúgy fennállna a munkaerőhiány általános problémája.

Bojár kiemelte, sok külföldi vendéglátóegységben tapasztalta, hogy kevesebb ember jobban, egyszerűbben elvégzi ugyanazt, amit hazánkban. Ez szerinte a történelmünkből fakad: „a magyarok munkáját sokáig mások szervezték meg, de önállósodásunk óta még nem tanultunk bele a hatékony munkaszervezésbe”.

Balásy Zsolt oktatás Bojár Gábor rolek ferenc munkaerőhiány
Kapcsolódó cikkek