BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NGM: stratégiai cél a kínai gazdasági kapcsolatok erősítése

Kína és a Közép-Kelet-Európai régió országainak együttműködése, a gazdasági kapcsolatok kiterjesztése minden résztvevő számára egyértelmű előnyökkel jár – hangsúlyozta Varga Mihály a Kína-KKE Befektetési Alap (SINO-CEEF Fund) által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

A nemzetgazdasági miniszter nyitóbeszédében elmondta: nagymértékben nyitott gazdaságként és az Európai Unión belül a növekedés motorjának számító Közép-Kelet-Európa részeként Magyarország messzemenően érdekelt a nemzetközi együttműködés bővítésében, különös tekintettel a kínai kapcsolatokra.

Varga Mihály kiemelte: az egyre elfogadottabb nemzetközi szakmai álláspont szerint a világgazdaság jelenleg az alacsony növekedés csapdájában van. A kitörési pontot ebből a helyzetből az jelentheti, ha az egyes nemzeti kormányok a növekedést támogató gazdaságpolitikát folytatnak. Magyarország, a magyar gazdaságpolitika már évekkel ezelőtt meghozta ezt a döntést – tette hozzá.

Forrás: MTI

Varga Mihály elmondta, 2010-ben egyidejűleg vezettünk be szigorú költségvetési politikát, amelynek eredményeként már évek óta 3 százalék alatt van költségvetésünk hiánya, alakítottuk át adórendszerünket úgy, hogy ezzel az eszközzel is támogassuk a növekedést, a beruházásokat és a munkahelyteremtést, és állítottuk csökkenő pályára az államadósságot. A gazdaság teljesítménye a miniszter szerint visszaigazolja a gazdaságpolitikai intézkedéseket, mivel a 2013-as növekedési fordulat óta lendületesen bővül a gazdaság, a munka nélkül lévők száma 2010 óta igen nagy mértékben, 11,6 százalékról 4,1 százalékra mérséklődött – emelte ki a tárcavezető.

Mivel Magyarország nyitott gazdaság, a növekedésben fontos szerepet játszik a külkereskedelem. Fő külkereskedelmi partnerünk természetesen az Európai Unió, ugyanakkor a keleti nyitás politikájának köszönhetően a magyar exportban már a keleti országok képviselik a legnagyobb arányt.

A Kína és Magyarország közötti külkereskedelmi forgalom is dinamikusan növekszik, 2016-ban meghaladta a 7,1 milliárd dollárt, ami 8,2 százalékos növekedést jelent a 2015. évhez képest – hangsúlyozta Varga Mihály a konferencián, amelyen részt vett Jiang Jianqing a SINO-CEEF Fund elnöke, valamint Gordon Brown volt brit miniszterelnök, a szervezet főtanácsadója is.

A nemzetgazdasági miniszter kitért arra is, hogy fokozatosan erősödnek a kínai-magyar pénzügyi kapcsolatok. Varga Mihály követendő példaként említette a Bank of China, a Kínai Eximbank és a Kínai Fejlesztési Bank jelenlétét a régióban és Magyarországon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.