Támogatni kell a vállalkozásokat
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a világkereskedelemben új világrend alakult ki, amelynek egyik aspektusa az, hogy régebben a tőke csak nyugatról keletre áramlott, ám manapság már legalább annyi tőke érkezik keletről nyugatra, mint fordítva. A nagy vállalatok a Távol-Keletről egyre több részesedést szereznek az amerikai és európai piacokon, s egyre több gyártókapacitást vásárolnak. „Azokhoz az országokhoz tartozunk, amelyek ezt szeretnék kihasználni, annyit profitálni belőle, amennyit lehet” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A miniszter az ipar 4.0 kapcsán elmondta, hogy a digitalizáció nemcsak az iparban hozott jelentős változásokat, hanem társadalmi jelenség is. Ezért a nemzetgazdaságok sikere attól is függ, hogy az országok hogyan tudják a gyártókapacitásaikat összekötni a digitalizációval. Ennek pedig a kkv-szektor adja a gerincét. Szerinte a kkv-k támogatásának legjobb módja a nagyvállalatok meggyőzése arról, hogy itt fektessenek be, és segítsék a kkv-kat, hogy részévé válhassanak a nagyvállalatok ellátási láncainak.
Szijjártó Péter elmondta, hogy egyetlen uniós tagállamként Magyarországon egy számjegyű a társasági adó (9 százalék), és különböző állami támogatások is segítik a cégeket abban, hogy minél több vállalat lehessen a nagyobb cégek beszállítója. Mindezek alapján egyre több távol-keleti zászlóshajó jelenik meg Magyarországon, miközben a magyarországi vállalatok jelenléte is erősödik Kínában. Azokra az iparágakra kell fókuszálnunk, amelyekben versenyképesek lehetünk. Ilyen lehet a gyógyszergyártás és a víztisztítás.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy ehhez járul hozzá az Eximbank megállapodása kínai partnerével, amelynek révén 500 milliárd dollárra nő az elérhető hitelkeret nagysága, így a magyar Eximbank is nagyobb teljesítménnyel finanszírozhatja a magyar cégeket.
Új tőkealapot hoz létre az MFB Invest és a Chi Fu Investments
Szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonában álló MFB Invest Zrt. és a kínai tulajdonú Chi Fu Investments egy közös magántőkealap létrehozásáról. Az alap kiemelt célja a tervezett közös befektetések révén a magyar gazdaság fejlesztése, illetve a magyar vállalkozások magas hozzáadott értékű fejlesztési beruházásainak támogatása.


