BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Levelet kapnak a NAV-tól a kisvállalati adózók

Az év végéig több mint 6 ezer kisvállalati adót (kiva) fizető vállalkozás kap levélben tájékoztatást a 2017-es elszámoló bevallásban érvényesíthető egyszeri kedvezményről, a számítás levezetéséről – közölte szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A személyre szóló tájékoztatást azok a vállalkozások kapják, amelyek adóalanyisága legalább az idén december 1-ig fennállt.

Az adóhivatal közleményében kiemelte, hogy a tájékoztatóban ismertetett egyszeri kedvezmény módosítja az adóalapot, így az visszamenőlegesen is érvényesíthető.

Az egyszeri csökkentő tétel összege a 2013-2016-os évekről szóló elszámoló bevallások adataiból adódik össze. A kiszámított többlet csökkenti a tőke- és osztalékműveletek korrigált eredményét a 2017-es adóévben – hívja fel a figyelmet a NAV.

Ha a NAV tájékoztató levelében pozitív előjelű összeg szerepel, az a 2017-es elszámoló bevallásban csökkentő tételként érvényesíthető. Negatív előjelű összeg esetén a csökkentő korrekciós tétel nem érvényesíthető. Előfordulhat, hogy a 2013-2016-os évekre vonatkozó elszámoló bevallás hiányzik vagy hibás, ilyenkor a NAV az egyszeri csökkentő tétel összegét nem állapítja meg, azt a vállalkozásnak saját magának kell kiszámolnia – tájékoztatott az adóhivatal.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.