BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éllovasa lenne hazánk a blokklánc-forradalomnak

A budapesti Blockchain Competence Center oktatási központként és inkubátorházként kívánja felkarolni a blokklánc technológiával foglalkozó fejlesztőcsapatokat és kisvállalkozásokat. Az alapítók szerint az új technológia alapjaiban változtatja meg a pénzügyi, gazdasági hálózatainkat.

Magyarország régiós blokklánc-nagyhatalom kíván lenni – hangzott el a budapesti Blockchain Competence Center (BCC) sajtóreggelijén. Az InterTicket és a RowanHill Global közös leányvállalataként működő BCC ennek elérésére három feladatot határozott meg.

  • Elsősorban oktatási feladatokat lát el, a blokklánc technológia használatára és programozására képez szakembereket és vállalkozásokat.
  • A BCC emellett inkubátorházként működik a blokklánc-startupok számára, ekként infrastruktúrát és helyet biztosít az ilyen megoldásokkal foglalkozó fejlesztőcsapatoknak. Inkubátorházként összekötő kapocs lenne az inkubált startupok és a piac között.
  • Harmadrészt pedig a blokklánc-projektekben saját szakembereivel is részt akar venni.
  • Ahogy Benedek Péter, a BCC ügyvezetője hangsúlyozta: a blokklánc több, mint egy divatos kifejezés. Az az adatok hitelesítésének egy új, elosztott rendszere, ahol adatokat és értéket lehet egyszerű, olcsó, biztonságos, hiteles és megmásíthatatlan módon továbbadni. A szakember a pénzügyi, biztosítási és befektetési szolgáltatásoktól az okosszerződéseken keresztül az országgyűlési választás vagy népszavazás biztonságos lebonyolításán át több területet felsorolt, ahol a blokklánc átalakíthatja a mostani hálózatainkat. Mint fogalmazott: amit az internet csinált a médiával, azt csinálja majd a blokklánc a gazdasággal.

    Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos egy korábbi eseményen
    Forrás: MTI / Bruzák Noémi

    Csak most ismertük fel, milyen lehetőségeket tartogat magában a blokklánc, a BCC feladata pedig hogy szakmai közösségként összegyűjtse és megossza a technológiával kapcsolatos ismereteket – emelte ki Jobbágy Ervin. A BCC egyik társalapítója, az InterTicket ügyvezetője hangsúlyozta: cégük nemcsak jegyértékesítést végez, hanem összetett jogosultsági és azonosítási rendszereket fejleszt, amelyekkel meghatározható és kontrollálható, hogy ki hol milyen szolgáltatást vehet igénybe. Ezt a feladatot is nagyban könnyítené és leegyszerűsítené a blokklánc technológia. Mint fogalmazott, egy jó hálózat alkalmazása több ezer munkaórát spórol meg.

    A BCC-t és a technológiai újítást a kormányzat is felkarolta, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos szerint nemcsak a régiós államok, de az egész világ a rajtvonalnál áll a blokklánc forradalomban. Deutsch Tamás kiemelte, hogy Magyarország ugyan csak digitálisan közepesen fejlett ország, de a Digitális Jólét Programban a kormány stratégiai fejlesztési területként határozta meg a blokkláncot és a fintechet.

    A Világgazdaság kérdésére a miniszterelnöki biztos elmondta:

    a fintech stratégiát a kormányzat még az idén elkészíti, és várhatóan lesz blokklánc technológia is, bár ennek részleteit nem árulta el.

    Dombi Viktor, a RowanHill Global társalapítója szerint a blokklánc túlmutat a fizetési rendszereken, alapvető társadalmi igények kielégítésére alkalmas. Szerinte a technológia a jog, az államigazgatás, a kereskedelem és szállítmányozás alapvető problémáira adhat hatékony, biztonságos választ. Ez még egy kiforratlan technológia, a kutatásban Európában és Benne Magyarországnak is vezető szerep juthat.

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.