BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már sok helyen működik NAV ügyfélszolgálat a kormányablakokban

Januártól már országszerte 91 kormányablakban működik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálata – jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kedden a devecseri kormányhivatalban.

„Tavaly júliustól 27 kormányablakban nyílt meg a NAV ügyfélszolgálata, januártól pedig újabb 64 ilyen ügyfélszolgálati pont kezdte meg működését országszerte” – mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. Hozzátette, a fejlesztés mintegy 4,5 milliárd forintból valósult meg.

Az államtitkár jelentős előrelépésnek nevezte a fejlesztést, elmondása alapján a NAV ügyfélszolgálati helyein 89 ügytípusban intézhetik ügyeiket az állampolgárok a kormányablakokban. Többek közt különféle igazolások kiadására, bevallások átvételére, javítására is lehetőség nyílik.

Kovács Zoltán kiemelte: már több mint 270 kormányablak működik Magyarországon, amelyekben 2016-ban mintegy 13 millió ügyet intéztek az állampolgárok. Ezek közül mintegy hétmillió volt a klasszikus okmányirodai ügyintézés.

Veszprém megyében Várpalotán már tavaly óta működik NAV munkaállomás – mondta Takács Szabolcs megyei kormánymegbízott. Hozzátette: Várpalotán a kezdeti heti egy helyett már heti három alkalommal tart ügyfélfogadást a NAV, januártól pedig Devecser mellett Balatonalmádiban és Sümegen is megnyílt a NAV ügyfélszolgálata a kormányablakokban.

Devecserben, ahol 2013 óta működik járási hivatal éves szinten közel tízezer ügyfél keresi fel a kormányablakot – tette hozzá.

Dégi Zoltán, a NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója kiemelte: megyei ügyfélszolgálataikon évente százezer ügyfél fordul meg. A négy új, kormányablakban megnyílt NAV-ponttal már Veszprém megye minden járásában szinte teljes körű ügyintézés válik elérhetővé helyben – állapította meg.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.