Nagy terhet vesz le az adózók válláról a NAV
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője elmondta, ez év végéig az adóhatóság ügyfélszolgálata 64 új helyen lesz elérhető.
Idén január óta a jövedékiadó-bevallás tervezetet is a NAV készíti el, ami 600 ezer vállalkozás számára jelent bürokráciacsökkentést – fogalmazott.

Fotós: Kallus György
Tállai András közölte, tavaly 2,6 millió állampolgár jelent meg a NAV ügyfélszolgálatokon, távlati célként az adóhatóság azt szeretné elérni, hogy minél többen éljenek az e-ügyintézés lehetőségével, amely az állam számára költségcsökkentést eredményezne.
Zöld-Nagy Viktória, a Miniszterelnökség területi közigazgatás fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára közölte, egy tavalyi kormányhatározat alapján
91 kormányablakban nyílik adóügyi ügyfélszolgálat, de már most látszik, hogy ennél több helyen van igény a szolgáltatás iránt.
Jelenleg közel 280 kormányablak működik Magyarországon, január 1-jétől mintegy 2500 ügytípust intézhetnek itt az állampolgárok. Tavaly mintegy háromezer állami tisztviselő közel 12 millió ügyfél 14 millió ügyét intézte a kormányablakokban – ismertette a helyettes államtitkár.
Kovács József, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett, hogy a kormány 2011-ben, a Magyary-programban indította el a „jó állam, az emberarcú közigazgatás” kialakítását.
Békés megyében jelenleg hét kormányablakban, Orosházán, Szarvason, Szeghalmon, Mezőkovácsházán, Sarkadon, Békésen és csütörtöktől Gyulán lehet adóügyeket is intézni.


