Magyar gazdaság

Elszállt az államháztartás első negyedéves hiánya

Az államháztartás központi alrendszere az első negyedévet 871,9 milliárd forint hiánnyal zárta, amely az egész évi előirányzat 64,1 százaléka – jelentette be az NGM. A magas hiány a tisztán hazai fejlesztések mellett főként a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásaira vezethető vissza.

Az államháztartás központi alrendszere 871,9 milliárd forint hiánnyal zárta az első negyedévet, amelyen belül a központi költségvetés hiánya 882,8 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapok 16,3 milliárd forintos deficittel zárt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 27,2 milliárd forintos többletet értek el – erősítette meg az előzetes adatokat hétfőn kiadott részletes jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Tavaly az első negyedévben 198,1 milliárd forint hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere.

A január-márciusi deficit az 1360,7 milliárd forintos egész évi előirányzat 64,1 százaléka.

Márciusban 345,3 milliárd forint lett a havi hiány, kevesebb az egy évvel korábbi 378,5 milliárdnál.

A tájékoztatóból kiderül, hogy a központi alrendszer bevételei az idei első negyedévben 4317,7 milliárd forintot tettek ki, ami az előző év azonos időszakához képest 370,9 milliárd forinttal magasabb. A kiadások összege 5189,6 milliárd forint volt, ami 1044,7 milliárd forinttal magasabb, mint az elmúlt év azonos időszakában. Az NGM szerint az eltérést elsősorban a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásainak előző évhez viszonyított növekedése magyarázza.

Az első három hónapban az uniós kiadások idén elérték a 651,7 milliárd forintot, miközben az előző év azonos időszakában 252,2 milliárd forintot tettek ki a kifizetések. Ezzel ellentétben eddig mindössze 60,8 milliárd forint bevételt tudott hazánk elszámolni Brüsszellel.

Az épülő Hotel Sóstó négycsillagos szálloda Nyíregyházán a Modern városok program keretében. A Modern városok és az Egészséges Budapest programok nagyban hozzájárultak a negyedéves hiányhoz
Forrás: MTI/Balázs Attila

A szakmai fejezeti kezelésű előirányzatokon belül a hazai forrásból finanszírozott kifizetések 704,7 milliárd forintot tettek ki idén az első három hónapban, ami 326,1 milliárd forinttal több, mint az előző év azonos időszakában. A két év első három hónapjának kiadásai közötti eltérést többek között a Modern városok program fejlesztéseire, a tömeges bevándorlás kezelésére, a közúthálózat fenntartására, valamint az Egészséges Budapest programra kifizetett összegek magyarázzák.

A városfejlesztési program keretében megvalósuló fejlesztésekre 76,6 milliárd forintot, a tömeges bevándorlás kezelésére 38,0 milliárd forintot, a közúthálózat fenntartására 35,8 milliárd forintot, az Egészséges Budapest programra 20,2 milliárd forintot költött idén az első három hónapban az állam – közölte a minisztérium.

Az egyedi és normatív támogatásokra fordított kiadások az év első három hónapjában 123,1 milliárd forintot tettek ki, ami mintegy 40 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában történt kifizetést. A különbség alapvetően az autóbuszos személyszállítási, valamint a vasúti pályahálózat-működtetési költségtérítés magasabb összegű kifizetéseire vezethető vissza.

Az Egészségbiztosítási Alapon belül a legnagyobb kiadási előirányzatot képező gyógyító-megelőző ellátásokra kifizetett összeg 289,4 milliárd forint volt az év első három hónapjában; ez 26,4 milliárd forinttal több, mint a bázisidőszak kiadása.

Az előző év azonos időszakához képest a költségvetés nyugdíjakra 33,7 milliárd forinttal, 4,3 százalékkal költött többet, összesen 819 milliárd forintot.

A kiadásokat növelte, hogy márciusban minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy egyszeri, 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kapott, melynek összértéke 27,7 milliárd forintot tett ki.

A bevételek 370,9 milliárd forintos növekedésen belül az általános forgalmi adóból származó bevételek 121,5 milliárd forinttal, a személyi jövedelemadóból származó bevételek 66,7 milliárd forinttal, míg a biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékok 68,6 milliárd forinttal haladták meg a 2017 első negyedévit.

Elmaradtak viszont az előző év azonos időszakához képest a társasági adóból származó bevételek (109,3 milliárd forinttal), az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések, valamint az uniós támogatások megtérítése.

 

kiadások uniós kiadások hazai fejlesztések államháztartás hiánya központi költségvetés bevételek
Kapcsolódó cikkek