Idén februárban az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. 2018 első két hónapjában a termelés 5,4 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában – közölte második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
VG
2018.04.12, 09:00
Megosztom a cikket
Az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához mérten 2018 februárjában. (Az első becslésben közölt februári adathoz viszonyítva a második becslés adata nem változott.) Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 0,5 százalékkal emelkedett – közölte az iparról szóló második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az adatok szerint az ipari export volumene 0,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
A feldolgozóipari exportértékesítésen belül a 37 százalékot képviselő járműgyártás kivitele 2,1 százalékkal csökkent. A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export 14 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai 3,2 százalékkal emelkedtek.
Fotó: Rosta Tibor
Az ipar belföldi értékesítése 9,9, ezen belül a feldolgozóiparé 13,7 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos hónapjához képest.
Az iparon belül a döntő súlyt (95 százalék) képviselő feldolgozóipar termelése 3,8, míg a csekély súlyú bányászaté 72 százalékkal nőtt.
Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 2,7 százalékkal emelkedett – áll a becslésben.
A feldolgozóipari termelés 31 százalékát képviselő járműgyártás kibocsátása 2,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A közúti járműalkatrész gyártásának volumene 10,6 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a közúti gépjármű gyártásáé 5,7 százalékkal visszaesett.
A két legjelentősebb alágazat közül a híradástechnikai berendezés gyártása 22, míg az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 3,2 százalékkal bővült.
A feldolgozóipari termelés mintegy 10 százalékát adó élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 7,6 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos hónapi alacsony bázisnál. Az alágazatok közül a legjelentősebb súlyú (27 százalék) húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása emelkedett a legjobban, 15,9 százalékkal, ugyanakkor az édességgyártást is magába foglaló egyéb élelmiszeripar gyártása szintén számottevően, 14,5 százalékkal nőtt.
A januárban még növekedést mutató, második legnagyobb alágazat, a takarmány gyártása februárban 2,3 százalékkal csökkent.
Fotó: Koncz György
A KSH kitér rá, az alágak közül a legnagyobb mértékben, 18,8 százalékkal a közepes súlyt képviselő gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása nőtt, de a másik, hasonló súlyú fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása is számottevően, 15,3 százalékkal emelkedett, mindkét esetben a belföldi és az exportkereslet bővülése eredményeként.
Folytatódott a növekedés a vegyi anyag, termék gyártásában, a kibocsátás februárban 10 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban, elsősorban a kétharmad súlyt adó műanyag-alapanyagyártásnak köszönhetően.
Lassult a növekedés üteme a kis súlyt képviselő gyógyszergyártásban. A termelés 2,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az exportértékesítés visszafogottabb emelkedése mellett a hazai eladások is mérséklődtek.
A szintén kis súlyt képviselő egyéb feldolgozóipar, ipari gép, berendezés üzembe helyezése, javítása 9,2 százalékkal csökkent, elsősorban az orvosieszköz-gyártás exportjának erőteljes apadása miatt.
Legnagyobb mértékben, 11,5 százalékkal a feldolgozóipari termelés 6,2 százalékát képviselő gép, gépi berendezés gyártása maradt el az egy évvel korábbitól, főként a több mint egyötöd súlyt adó motor-, turbinagyártás (kivéve: légi, közútijármű-motor) jelentős visszaesése miatt – írja a KSH.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.