BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Spanyolországban romlott a munkerőpiaci helyzet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Spanyolországban az első negyedévben nőtt a munkanélküliek és csökkent a foglalkoztatottak, valamint a gazdaságilag aktívak száma, a spanyol aktivitási ráta pedig 12 éve nem mutatott ilyen alacsony értéket – közölte a dél-európai ország statisztikai hivatala.

Spanyolországban az idei első negyedévben 0,8 százalékkal, több mint 29 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön.

A hivatal által végzett aktív népességfelmérés szerint a január és március közötti időszakban a munkanélküliségi ráta 16,7 százalék volt, ami 0,2 százalékpontos növekedés az előtte lévő negyedévhez képest.

A munkanélküliek száma meghaladta a 3,7 milliót.

Az andalúziai Malaga. Itt is az idegenforgalom az egyik legnagyobb munkáltató
Forrás: AFP

A foglalkoztatás az év első három hónapjában 0,6 százalékkal, 124 ezerrel csökkent a dél-európai országban, ahol több mint 18,8 millió volt a foglalkoztatottak száma a vizsgált időszakban.

Az első negyedévben csökkent a gazdaságilag aktív népesség is 0,4 százalékkal, több mint 94 ezerrel. Számuk összesen több mint 22,6 millió.

A spanyol aktivitási ráta 58,46 százalék volt, ami 12 éve nem mutatott ilyen alacsony értéket – állapította meg az INE.

A spanyol kormány az év végéig 19,5 milliós foglalkoztatás elérését tűzte ki célul, ami 475 ezer munkahely megteremtését jelenti ebben az évben. Emellett 15 százalékos munkanélküliségi rátát várnak.

Spanyolországban a munkanélküliek száma 1,4 százalékkal, több mint 47 ezerrel csökkent márciusban – közölte a spanyol munkaügyi minisztérium.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.