Magyar gazdaság

Gyors ütemben nő az ipari termelés Romániában

Kirobbanó formában van a román ipari termelés, hiszen gyors növekedést produkált az első negyedévben, az új megrendelések bővülése pedig még a termelés növekedését is meghaladja - derül ki a román statisztikai hivatal közleményéből.

Az első negyedévben 4,9 százalékkal nőtt az ipari termelés Romániában a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

A szezonális és naptárhatással kiigazított adat szerint a növekedés 6,2 százalék volt. Márciusban az ipari termelés 1,2 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint a tavalyi harmadik hónaphoz mérten, míg a szezonális és naptárhatással kiigazított adat szerint a bővülés 4,1 százalék volt.

Forrás: AFP

Az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele az első negyedévben 13,7 százalékkal nőtt éves összevetés szerint. Márciusban ez az érték 9,3 százalékkal volt magasabb a tavalyi harmadik hónaphoz mérten.

A statisztikai intézet szintén pénteken közölte, hogy az új ipari megrendelések 15,8 százalékkal nőttek az első három hónapban a tavaly január-március időszakhoz képest. Márciusban a bővülés 10 százalék volt a tavalyi harmadik hónaphoz viszonyítva.

Tavaly egész évben 8,2 százalékkal nőtt Románia ipari termelése, és az egyik fő hajtóereje volt a belföldi fogyasztás mellett a 6,9 százalékos gazdasági növekedésnek.

Az idén a bukaresti kormány 5,5 százalékos gazdasági növekedést remél.

Óriásit emelkedtek a román átlagbérek

Összesen 15,5 százalékkal volt nagyobb a nettó átlagbér Romániában a tavalyi harmadik hónaphoz képest márciusban – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.

 

román ipari megrendelések első negyedév román ipari termelés
Kapcsolódó cikkek