Magyar gazdaság

Lélegzet-visszafojtva várják Trump döntését a piacok

Donald Trump amerikai elnök kedden jelenti be döntését, hogy felmondja-e az iráni atomprogramról szóló megállapodást. Az AP amerikai hírügynökség szerint az európai szövetségesek ígéretei az egyezmény hibáinak „kijavítására” nemigen győzték meg Trumpot, hogy az atomalkut mégiscsak fenn kellene tartani.

Diplomaták és bennfentes tisztségviselők szerint a 2015-ben kötött megállapodás európai részes államai az utóbbi napokban sok kérdésben engedtek Trump követeléseinek az Iránnal szembeni további korlátozásokról folytatott egyeztetéseken. Ennek ellenére többen úgy vélik, elképzelhető, hogy az amerikai elnök újra szankciókat vezet be Iránnal szemben és kilép az egyezményből.

Trump hétfőn a Twitteren jelezte, hogy másnap helyi idő szerint délután 2-kor fedi fel döntését a nagyvilág előtt.

Iránban sokakat aggodalommal tölt el, milyen hatással lehet majd Trump esetleges negatív döntése a gyengélkedő gazdaságra. Teheránban Haszan Róháni elnök igyekezett mosolygósnak és magabiztosnak mutatkozni egy keddi rendezvényen, ahol hangsúlyozta, hogy Irán továbbra is szeretne „kapcsolódni a világhoz”.

Donald Trump amerikai elnök
Forrás: AFP/Brendan Smialowski

Lehetséges, hogy kénytelenek leszünk szembenézni néhány problémával a következő két-három hónapban, de túl fogunk jutni ezen

– mondta Róháni.

Washington előtt számos lehetséges forgatókönyv áll arra az esetre, ha felmondja az Iránnal kötött megállapodást. A legvalószínűbb eljárás az lehet, hogy Trump nem hosszabbítja meg szombaton – az egyezményben előírt határidőkor – az iráni központi bank elleni büntetőintézkedés felfüggesztését, hanem hagyja azt ismét hatályba lépni.

Az iráni központi bankot érintő felfüggesztett szankciókon kívül más intézkedésekről egyelőre nem kell döntést hozni, a konkrét iráni vállalkozásokkal és személyekkel szembeni szankciók fenntartásáról például csak júliusban esedékes határozni. Ha Trump kedden ezeket a büntetőintézkedéseket is élesíti (jóval a határidő előtt), akkor az a lehető legagresszívabb lépés lenne annak irányába, hogy Washington végleg becsapja maga mögött az ajtót.

Mindenesetre a részvénypiacok lélegzet visszafojtva várják Trump bejelentését. A Handelsblatt német gazdasági lap szerint ez a bizonytalanság áll a DAX keddi gyengélkedése mögött is. Annak ellenére, hogy az euró a nap folyamán tovább gyengült a dollárral szemben, és a német piacon jelenlévő befektetők a 13 000 pontos határ támadására készültek eredetileg, most inkább mégis eddigi nyereségük realizálása mellett döntöttek.

Washington régóta tud az iráni atomprogramról – közölte korábbi kommünikéjében a Fehér Ház Washingtonban. Sarah Huckabee Sanders később javított a közleményen.

 

Donald Trump iráni atomalku Részvénypiacok szankciók
Kapcsolódó cikkek