Az IKEA megtiltja az egyszer felhasználható műanyagok árusítását
Az IKEA a napokban bejelentette, hogy 2020-ra minden áruházából és étterméből kitiltja az egyszer használatos műanyagokat – írja a CNN Money. Mindez azt jelenti, hogy
beszünteti a műanyag szívószálak, tányérok, poharak, hűtőzacskók, műanyaggal bevont papírtányérok és poharak, illetve szívószálak árusítását. Emellett az éttermekből is eltűnnek a szívószálak, műanyag poharak és minden más, egyszer használatos műanyag eszköz.
Az IKEA szerint mindez egy nagyobb stratégia része, amelyben 2030-ra szeretne egy élhetőbb bolygót teremteni. A cég közlése szerint 2020-ra 100 százalékban megújuló energiaforrásból dolgozna, és a termékeiben csak megújuló és újrahasznosított anyagokat használna fel. Azt is szeretné, hogy a házhozszállításban szintén nulla legyen a levegőterhelés szintje 2025-ig.

Az IKEA eddig 1,7 milliárd eurót (mintegy 534,6 milliárd forint) fektetett a megújuló energiába. A jövőben 416 szélturbinát építene, eddig pedig már több mint 750 ezer napelemet telepített a saját áruházaira.
Ha így folytatjuk, belefulladunk a műanyagba
Jelentősen bővül a globális műanyagtermelés a következő 10-15 évben, de már most is képtelenek vagyunk megbirkózni az irdatlan mértéket öltő plasztikhulladékkal – hívja fel a figyelmet az ENSZ környezetvédelmi világnap alkalmából kiadott jelentésében.