BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási razziába kezd a NAV

Nagyszabású akcióba kezd hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fővárosban, és fokozott hatósági jelenléttel számolhatnak a Budapesten működő kereskedők, vendéglősök, más vállalkozások – írta szombati számában a Magyar Idők.

A lapnak Kis Péter András, a NAV adóügyekkel foglalkozó szóvivője elmondta, hogy a helyi kapacitásokat erre az időre megerősítik, az ellenőrzésekhez az ország több pontjáról érkeznek a fővárosba szakemberek. Az akcióban összesen több száz revizor és pénzügyőr vesz majd részt.

Beszélt arról is, hogy főként azoknál a vállalkozásoknál lesznek ellenőrzések, amelyek

az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthetők.

Az információkat felhasználva vendéglátóegységeket, ajándékboltokat keresnek fel a revizorok és a fináncok, de piacokon és vásárcsarnokokban működő vállalkozásoknál is megjelennek majd a NAV emberei, ahogyan a személyszállítással foglalkozók sem maradnak ki.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Kiemelte, hogy az ellenőrökre elsősorban az V., VI., VII. és IX. kerületben lehet számítani. Hozzátette: az akcióban a NAV azt vizsgálja meg, hogy az érintett gazdasági szereplők megfelelően átadják-e a nyugtát, a számlát, szabályszerűen használják-e online pénztárgépüket, és bejelentették-e alkalmazottaikat.

Ezek mellett a készpénzkészletekről is tudakozódni fognak az ellenőrök, miközben a pénzügyőrök a jövedéki termékek, vagyis az italok és a cigaretta forgalmazásának vizsgálatára kerítenek sort.

A szóvivő jelezte azt is, hogy a jelentősebb ellenőrzésekről az adóhivatal rendszeresen számot ad az adótraffipax elnevezésű tájékoztatási felületén, a honlapon. Itt minden érdeklődő megtalálhatja, hogy az adott héten a hatóság hol és mit vizsgál.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.