Közel 400 millió euró volt a júliusi külkereskedelmi többletünk
Idén júliusban az export és az import euróban számított értéke egyaránt 11 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 91 millió euróval emelkedett – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójából.
Júliusban a kivitel értéke 8,4 milliárd eurót (2736 milliárd forintot), a behozatalé 8,1 milliárd eurót (2615 milliárd forintot) tett ki.

A külkereskedelmi többlet 373 millió euró (122 milliárd forint) volt.
A kivitel 80, a behozatal 75 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.
Az egy évvel korábbihoz képest idén júliusban az export és az import euróban számított értéke egyaránt 11 százalékkal nőtt.
A kereskedelmi háború még nem érinti a hazai gazdaságot
Az év egészében arra számítunk, hogy a külkereskedelmi többlet mintegy 550 millió euróval 7,53 milliárd euróra mérséklődik a tavalyi 8,08 milliárd euróról, így
összességében enyhén rontja a GDP növekedését, de kisebb mértékben, mint a tavalyi évben, így a GDP növekedési üteme 4, százalékra gyorsulhat
– mondta Suppán Gergely, a Takarékbank elemzője.
A robosztus belső kereslet, az élénkülő fogyasztás és dinamikusan növekvő beruházások importnövelő hatását ellensúlyozhatta a viszonylag kedvező európai konjunktúra, valamint újabb exportkapacitások folyamatos üzembe helyezése, ezzel szemben a magasabb olajárak ronthatják a cserearányokat.
A kereskedelmi háborúk fokozódása némi kockázatot jelenthet, de egyelőre közvetlenül nem érintik a hazai gazdaságot.
A tartósan magas külkereskedelmi többletnek köszönhetően a folyó fizetési mérleg és a külső finanszírozási képesség is tartósan többletet mutathat, ami hozzájárul a külső adósságok és így a külső sérülékenység meredek csökkenéséhez, 2019 végére pedig a hazai gazdaság nettó külső hitelezővé válhat. Ezek a folyamatok pedig a forintnak tartós támaszt adnak, így az év végére a forint erősödéséreszámítunk a jelenlegi, fundamentumokkal nem alátámasztható szintekről.


