Magyar gazdaság

Mark Carney maradna még a BoE élén

Egyre kevésbé aggódik Mark Carney a kemény Brexit miatt, de a brit jegybank kormányzójaként alacsonyan tartaná a kamatkörnyezetet, hogy a kilépést követő esetleges árfolyamesést meg tudják fékezni.

Kevéssé hatották meg a piacot Mark Carney szavai, miszerint szívesen maradna még egy évig a Bank of England (BoE) kormányzója. A font már a jegybankár bizottsági meghallgatása előtt minimálisan gyengült, mondandója után 0,3 százalékos mínuszban állt a dollárral szemben, a fontindex érdemben nem mozdult, az államkötvényhozamok rövid és hosszú oldalon is alig egy bázisponttal emelkedtek. A befektetőket egyrészt vélhetően a Brexit-megállapodás foglalkoztatja, nem pedig az, hogy ki áll a jegybank élén az Európai Unióból való kilépés idején, másrészt egyelőre semmilyen hivatalos bejelentés nem történt az ügyben.

A hírek szerint a brit kormány szeretné, ha mandátumának jövő júniusi lejárta után is Mark Carney maradna a BoE élén,

mivel ő biztosítaná a folytonosságot az unióból való kilépés után. Carney a tegnapi meghallgatásán megerősítette, hogy tárgyalt Philip Hammond pénzügyminiszterrel, aki szintén támogatja a maradását. Úgy nyilatkozott, készen áll mindenben támogatni az országot, hogy el tudják kerülni a kemény Brexitet. Mint mondta: időben tudatják majd a kormányzat döntést. A kincstár egyelőre nem kommentálta a kormányzó szavait.

Mark Carney
Fotó: AFP

Nem véletlen, hogy a jegybank kormányzójára a folytonosság és a stabilitás letéteményeseként tekintenek, mivel szakmai, nem pedig politikai alapon választották meg, és a Brexit-szavazás utáni belpolitikai káoszban

ő volt az egyetlen felnőtt a terepen

– ahogy egy kormányzati forrás nyilatkozott.

Épp ez a hozzáállása miatt népszerűtlen a Brexit-párti politikusok között. Több konzervatív honatya megvádolta, hogy túlságosan is beavatkozik a politikai ügyekbe, egy bírálója kijelentette: „Carney a félelem főpapja.”

A bírálók másik támadási pontja, hogy a jegybank feleslegesen tartja fenn a kötvényvásárlási programot, a jegybank szerint azonban a Brexit okozta bizonytalanság miatt továbbra is támogatni kell a gazdaságot.

Mark Carney magabiztosan nyilatkozott: biztos benne, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Bizottság megállapodásra jut Brexit-ügyben, az ország nem fog szerződés nélkül távozni a közösségből. Pedig a múlt hónapban még azt mondta, hogy „kellemetlenül magas a kemény Brexit valószínűsége”.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja

 

Brexit Bank of England Mark Carney
Kapcsolódó cikkek