BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormányablakoknál intézhető ügyek negyede felesleges

A kormányablakoknál intézhető 2500 féle ügyből eddig hétszáz olyan ügytípust találtunk, amelyek feleslegesnek tűnnek – jelentette ki a közszolgálatért felelős államtitkár a felújított járási hivatal átadásán szerdán Oroszlányban.

Tuzson Bence elmondta, ezekben az ügyekben jogszabály írja elő a bejelentési kötelezettséget, azonban a keletkezett adattal az állam nem kezd semmit, illetve előfordul, hogy ugyanabban az ügyben, ugyanannál a hivatalnál többféle iratot kell benyújtani.

Arra törekszünk, hogy a következő időszakban egységes és jól működő kormányhivatali rendszer jöjjön létre, ahová az embereknek egyre kevesebb ügy miatt kelljen betérni

– fogalmazott az államtitkár.

Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a járási hivatal jelenlegi épülete az oroszlányi városközpont meghatározó épületeként általános iskola volt, majd a csökkenő gyermeklétszám miatt bezárták. „Ha 2010 és 2014 között nem kezdjük el az épület megmentését, mára az enyészeté. A volt iskolára eddig közel egymilliárd forintot fordítottunk, az összegből mintegy hétszáz millió forint állami forrásból érkezett” – mondta a képviselő.

Eddig Esztergomban, Komáromban, Oroszlányban, Tatán és Tatabányán újítottak fel földhivatalokat, valamint a járási foglalkoztatási osztályok épületeit. A legtöbb helyen szigetelték az épületet, új nyílászárókat építettek be és szabályozható fűtést alakítottak ki, valamint napelemeket szereltek fel. A programban érintett összes intézmény energiamegtakarítása évente 326 tonnával csökkenti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Az éves villamosenergia-megtakarítás meghaladja az 1,3 millió kilowattórát, amely jelentős mértékben csökkenti a fenntartási költségeket.

Egyszerűsítik és elektronizálják a közigazgatási ügyintézést

A közigazgatási rendszer fejlesztésével gyorsabb, egyszerűbb, egységes és jó minőségű ügyfélkiszolgálás valósulhat meg; a következő évben 700 ügytípus egyszerűsödik vagy szűnik meg – közölte Tuzson Bence korábban, Zalaegerszegen, egy másik eseményen.

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Tuzson Bence a Zala Megyei Kormányhivatal, az egész országra kiterjedő, ügyfélkapcsolati rendszerek fejlesztését szolgáló projekt nyitórendezvényét megelőzően, sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy

hét megyei kormányhivatalban indultak olyan, a közigazgatást egyszerűsítő és egységesítő, illetve elektronizáló fejlesztések, amelyek a teljes rendszerre kiterjedő eredményeket hoznak.

Zalában csaknem hatmilliárd forintos európai uniós forrásból valósul meg az ügyfélkapcsolati rendszerek fejlesztését szolgáló projekt, amely lehetővé teszi majd például a mobiltelefonos ügyintézést is. Az államtitkár szerint

a kormányhivatali rendszerben intézhető 2500 ügytípus között 700 olyan van, amit egyszerűsíteni vagy megszüntetni szeretnének, még a közigazgatási bírósági rendszer 2020-ra tervezett indulása előtt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.