BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az a cél, hogy a hazai keresetek ne szakadjanak le a régióhoz képest

Elismeri a kormány a szakszervezetek újabb jelentős, két számjegyű minimálbér- és bérminimum-emelésre tett javaslatának fontosságát annak érdekében, hogy a hazai keresetek ne szakadjanak le a régió többi országához képest – írja hétfői számában a Magyar Idők.

A lapnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke – aki a minap a Liga Szakszervezetekkel közösen egyeztetett Varga Mihály pénzügyminiszterrel – ugyanakkor hozzátette, hogy

a 2019-es összegekről a munkavállalói és a munkaadói oldalnak kell egyezségre jutnia.

A Munkástanácsok ragaszkodik a 138 ezer forintos minimálbér legalább 13, és a 180 500 forintos garantált bérminimum legalább 15 százalékos emeléséhez, emellett szerintük az állami cégeknél is szükség van további jelentős felzárkóztatásra.

Fotó: Pixabay

Palkovics Imre továbbá elmondta,

a kormány továbbra sem tervezi a jelenlegi béren kívüli juttatási rendszer fenntartását.

Megjegyezte, a szakszervezetek sem ragaszkodnak a béren kívüli juttatási rendszer fenntartásához. Megerősítette ezt a lapnak Mészáros Melinda, a Liga vezetője is. Kijelentették: ahhoz viszont ragaszkodnak, hogy a dolgozókat az átalakítás miatt ne érje veszteség.

Szakszervezetekkel egyeztetett Varga Mihály

Varga Mihály pénzügyminiszter hivatalában fogadta dr. Mészáros Melindát, a LIGA Szakszervezetek elnökét és Palkovics Imrét, a Munkástanácsok elnökét – közölte múlt szerdán a Pénzügyminisztérium. A tanácskozáson szó esett a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról is.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.