Az öngondoskodás igazi kérdése az, hogyan lesz nyugdíj az egyéni megtakarításokból, és mennyi kiegészítést nyújt majd az ügyfeleknek – mondta Sallai Linda, a CIG Pannónia Biztosító termék- és üzletfejlesztési igazgatója. Bár az előrejelzések szerint a hazai nyugdíjrendszer fenntarthatósága az egyik legkockázatosabb az unión belül, egyéni szinten távolinak tűnik ez a probléma, ezért nagy szükség van azonnali ösztönzőre az öngondoskodási rendszerben.
Az öngondoskodási termékek közül egyedül a nyugdíjbiztosításnál találkozunk ügyfélbónuszokkal, ami amellett, hogy hosszú távú ösztönző, akár költségcsökkentő tényezőként is figyelembe vehető – hívta fel a figyelmet Sallai. Az adókedvezmény szerepe itt is fontos, a szabályozók munkája révén pedig ma már biztonságosabb, érthetőbb és etikusabb termékek vannak a piacon – tette hozzá.
Az a kérdés is adja magát, hogyan lesz a befizetésekből ténylegesen nyugdíj. A CIG szakembere szerint csak az életjáradék jelent valódi nyugdíjcélú megoldást, ami átlátható termék, ráadásul itthon egyelőre hiányzik a keresleti és a kínálati oldal is. Fel kell éleszteni az igényt a nyugdíjbiztosításra, segíteni kell az embereket a döntésben, ebben fontos szerepük van a biztosítók közvetítői hálózatában dolgozóknak, akik társadalmilag hasznos munkát végeznek.
További probléma a jellemzően alábecsült élettartam- (longevity) kockázat, amely abból ered, hogy pontosan senki nem tudja, meddig fog élni, meddig lesz szüksége járadékra. Ezt a kockázatot a nemzetközi biztosítók egyre inkább az ügyfelekre hárítják át. A magyar piac még éretlen, nincs megfelelő méretű kockázatközösség, ám ez a vele járó kihívások mellett lehetőséget is ad a biztosítóknak a piac formálására. Sallai Linda szerint ennek érdekében a biztosítóknak és a szabályozóknak együtt kellene működniük, és újszerű megközelítéseket is alkalmazhatnának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.