BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alkatrészgyárat hoz hazánkba az Airbus

Helikopterekhez szükséges alkatrészeket gyártó üzemet létesít Magyarországon az Airbus Helicopters, a 2021-re elkészülő beruházással több száz munkahely jön létre a magyar kormány és a vállalat együttműködésének köszönhetően – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Kiemelte, hogy a beruházás konkrét helyszínéért két kelet-magyarországi város verseng, az erről szóló döntést jövő év elején hozzák meg, majd ezt követően véglegesítik a költségvetési támogatásról szóló megállapodást. A kormány vissza nem térítendő támogatást biztosít a beruházáshoz.

Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója elmondta, hogy új fejezet nyílik az Airbus és Magyarország együttműködésében. Az alkatrészgyártás egy precíziós munka, amelyben a magyar szakemberek tudására kívánnak támaszkodni. Két év múlva minden századik helikopterben, amelyet az Airbus gyárt, magyar alkatrész is lesz.

Ezt megelőzően a Magyar Honvédség tizenhat Airbus helikoptert vásárolt, a beszerzésről szóló szerződést pénteken írták alá. A repülőgépgyártó közölte, hogy ezek a helikopterek bevethetők lesznek minden katonai helyzetben, könnyű súlyú, taktikai szállítóeszközként, harcászati felderítési feladatokra, valamint kutató-mentő vagy támadó szárazföldi műveletekben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.