A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA) Hosszú Katinka lett az év női úszója, a háromszoros olimpiai bajnok a kínai Hangcsouban rendezett rövid pályás világbajnokságot követő gálán vette át az elismerést. A pontversenybe az idei világkupa-sorozatban, illetve a most befejeződött vb-n nyújtott teljesítmény számított bele. Hosszú a vk-ban a svéd Sarah Sjöström mögött az összetett pontverseny második helyén zárt, a világbajnokságon pedig négy aranyérmet (100, 200 és 400 vegyes, 200 pillangó) és egy ezüstérmet (100 hát) nyert.
Tanítványa sikerével Petrov Árpád automatikusan megkapta a legjobb edzőnek járó elismerést. Elmondta: amikor nyár végén elkezdték Hosszúval a közös munkát, nem számított rá, hogy ilyen sikeresek lesznek. Az MTI érdeklődésére a tréner kiemelte: Hosszú jelenleg 85 százalékos állapotban van, a maradék 15 százalékot jövő decemberre nyerheti vissza. Nemcsak szakmailag, hanem pénzügyileg is jól járt a rövid pályás vb-n elért sikerekkel Hosszú Katinka. A győzelmekért egyenként tízezer dollárral gazdagodik, a második helyért nyolcezret kap, ezenkívül a 200 méter háton szerzett negyedik helye további hatezret ér, így 54 ezer dollárt, azaz mintegy 15 millió forintot vihetett haza. Bernek Péter hat-, Gyurta Gergely öt-, Kalmár Ákos pedig háromezer dollárt kapott, a világbajnokságon összesen 2,07 millió dollárt osztott szét a FINA.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.