BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövőre aktiválódhatnak a pihenő pénzek

Az uniós források kifizetése ellenére sok pénz pihen az önkormányzatoknál és más állami szerveknél, ami azt jelzi, hogy jövőre az ideihez hasonlóan sok lehet a beruházás, ha ezeket a forrásokat felhasználják – mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Előrejelzők Fórumán. A mostani béremelkedés már valódi növekedés – korábban a fehéredés volt a jellemző –, a minimálbér pedig már annyira magas, hogy kevés cég ad szürke pénzt a dolgozóinak. Palócz Éva szerint nemcsak az elhalasztott fogyasztás jelenik meg a magas kereskedelmi adatokban, hanem a béremelések miatti bővülés is.

Vértes András, a GKI Gazdaságkutató elnöke úgy vélekedett a kerekasztal-beszélgetésen, hogy jövőre hajlamos lehet a kormányzat a túlköltekezésre, mivel uniós és önkormányzati választások is lesznek. A hosszú távú tényezők terén még van hova fejlődni, a fő feladat a versenyképesség javítása lehet a következő időszakban. Vértes András várakozása szerint jövőre 3,5 százalékkal emelkedhet a gazdaság teljesítménye. A legutóbbi, katasztrofális német GDP-adatnak lesznek következményei, ezek Magyarországon jövőre csapódhatnak le – prognosztizálta az MKT rendezvényén Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági csoportjának vezetője. A reálbérek tovább emelkedhetnek, és a kiugró beruházások az exportban jelenhetnek meg, 2019-ben 3,5 és 4 százalék között bővülhet a magyar gazdaság. Tardos Gergely, az OTP elemzési központjának vezetője szerint jövőre jól teljesíthet a gazdaság, de hangsúlyozta, hogy az idei magas szinttől nagy valószínűséggel minden területen elmaradnak az adatok. A negatív reálkamatok támogatják a hitelezést, ráadásul a laza monetáris politika sem húzza vissza a gazdaságot. Tardos Gergely rámutatott, hogy a 2 százalékos potenciális növekedést kellene 3 százalék körülire feltornászni, ami hosszú távon is fenntarthatná a növekedési előnyünket Nyugat-Európához képest.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.