BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ennyien dolgoznak Magyarországon minimálbérért

A hazai vállalati szektorban a munkavállalók több mint 42 százaléka a minimálbért vagy a garantált bérminimumot kapja – derül ki a Portfolio birtokába jutott pénzügyminisztériumi elemzésből.

Összesen 879 ezer munkavállaló bérét kellett növelni tavaly a vállalati szférában a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt – írja a Portfolio. A portál a Pénzügyminisztérium (PM) becslése alapján azt írja: 443 ezer dolgozót érintett a minimálbér és 436 ezret a bérminimum növelése.

A lap megjegyzi, hogy a PM csak a vállalati szférát vizsgálta – a szakértők szerint az állami szektorban további 230-250 ezer ember lehet, akit érint az emelés. Az elemzés nem terjed ki továbbá a több mint 1 millió önálló vállalkozóra, valamint a 150 ezer fő körüli közfoglalkoztatottra sem.

Fotó: Shutterstock

A mezőgazdaságban foglalkoztatottak közel felét, egész pontosan 48 százalékát érinti a béremelés. A vendéglátásban közel kétharmados azok aránya, akik minimálbért vagy bérminimumot keresnek, az építőipari vállalatoknál pedig a munkavállalók 51 százaléka kapja a legkisebb bért – írja a lap, hozzátéve: az elemzés azzal nem tud mit kezdeni, hogy az adatok milyen mértékben mutatják a feketefoglalkoztatás mértékét, és mennyire a valóban alacsony béreket. Azt ugyanakkor megemlítik, hogy olyan szakmákban jelenleg is sok a minimálbérre bejelentett ember, ahol hagyományosan gyakori a fekete munka.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.