Magyar gazdaság

Varga Mihály a 13+1 pontos akcióterv részleteiről beszélt

A csütörtöki kormányinfón bejelentette a gazdaságvédelmi akciótervet a pénzügyminiszter.

Nem szabad lebecsülni azt a veszélyt, ami az uniós források csökkenését jelentheti a jogállamiság alapján

– mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a kormányinfón.

A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón a pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy a most bejelentett 13+1 intézkedés révén jövőre is négyszázalékos növekedés lehet. A miniszter közölte, a jövő évi büdzsé ellenállóbbá teszi a válságokkal szemben az országot.

A készülő 2020-as költségvetés olyan további impulzusokat ad, amely növeli a magyar gazdaság ellenállóképességét egy külső lassulással szemben.

A kormány célja, hogy a növekedés fennmaradjon, a munkahelyteremtés eredményei megmaradjanak és folytatódjon a bérnövekedés. A 2020-as költségvetésben csökkentik az államháztartás hiányát, ha gazdaság lassul stabilabb költségvetés kell készíteni nagyobb tartalékkal

– mondta Varga Mihály, aki szerint középtávon a nullás hiány felé kell tovább lépni.

Varga Mihály
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az elmúlt egy évben 40 ezerrel nőt foglalkoztatottak száma – vagyis eddig a munkahelyteremtés volt az legfőbb motorja a növekedésnek, ennek megtartása érdekében 13+1 támogatási pontot fogadott el:

  • A szociális hozzájárulási (szocho) 2 százalékkal csökken, így idén július elsejétől 17,5 százalékot kell fizetnie a munkáltatóknak. A számítások szerint 2019-ban 144, jövőre pedig 156 milliárd frontos bevételkieséssel jár.
  • 14 százalékról, 12 százalékra csökken a kisvállalati adó (kiva) mértéke 2020 január elsejétől – a kormány várakozása szerint ez a lépés jelentős mértékben segíteni fogja azt 40 ezer vállalkozást, amely a adó hatálya alá tartozik. A Pénzügyminisztérium számításai szerint a 2 százalékpontos csökkentés 5 milliárd forintos bevételkieséssel jár.
  • Adóadminisztrációs lépések részeként az egyszerűsített vállalkozói adót, az eva-t megszüntetik, de a tervek szerint a különböző (nyugdíj, foglalkoztatási ) járulékokat összevonják és a jövőben egy egységes járulék lesz.
  • A kormány arról is döntött, hogy eltörli az adóelőleg feltöltési kötelezettséget a társasági adóban. Így nem kell december 20-ig feltölteni adóelőleget, hanem csak következő évi május 20-i bevallásig kell megfizetni az elvonásokat – így a cégek praktikusan fél évig használhatják a pénzüket.
  • A kormány javasolja a reklámadó 0 százalékos kulcsra csökkentését, amitől piacélénkülését várja kormány. A javaslat szerint 2022 december 31-ig maradna az nulla százalékos kulcs.
  • A szálláshelyek, hotelek által fizetendő általános forgalmi adó mértékét 18 százalékról 5 százalékra csökkentik, de fizetni kell a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulást kell.
  • Az építőipart segítő lépésként, az kistelepüléseken az új lakóingatlanok építésnél, illetve felújításnál 5 millió forintig vissza lehet igényelni az általános forgalmi adót. Aki kistelepülésen újít fel az számíthat, hogy a kistelepüléseken ezek a beruházások alacsonyabb adóval valósulhatnak meg.
  • A munkásszállók építését támogatja a kormány; tavaly már az önkormányzatok számára elindult egy támogatási program, ezt a 2019 őszétől a magáncégekre is kiterjesztik.
  • A fejlesztetési adókedvezmények csökkentést is tervezi a kormány: a fejlesztési adókedvezmény jelenleg az 500 millió forint feletti fejlesztéseknél jár – ez a értékhatár jövőre kisvállalkozásoknál 300, a közepes cégeknél 400 millió forintra csökken. 2021-től az értékhatár 100, illetve 200 millióra mérséklődik, 2022-től pedig a kisvállalkozásnál 50 millió forint felett a közepes cégeknél 100 millió forintos értékhatárnál már igénybe vehető az adókedvezmény. A várakozások szerint 6-7 ezer cég veheti igénybe a kedvezményt.
  • A vállalkozások hitelezésének segítésre kormány 10 milliárddal megemeli Garantiqa Hitelgarancia Zrt. jegyzett tőkéjét.
  • Az Agrárgazdasági Hitelgarancia Alapítványon is 5 milliárdos tőkeemelést kap annak érdekében, hogy a mezőgazdasági cégek támogatását megerősítsék.
  • A kormány döntött arról is, hogy magyarországi öntözési rendszert kibővíti. Idehaza alacsony az öntözött területek aránya a mezőgazdaságban, ezért 2020-2030 között évente 17 milliárd forint értékben támogat a kormány öntözési fejlesztéseket.
  • A kormány szeretné megerősíteni a magyarországi K+F területét. Az ideihez képest jövőre 32 milliárddal növelik a K+F keretet, így 157 milliárdnyi támogatás jut a területre.
  • +1 A stabilitás fenntartása kiemelt célja a kormánynak, ebben nagy szerepe volt az államadósság szintjének csökkentése. A napokban, június 3-án új állampapírt – Plusz – dob a piacra az Államadósság Kezelő Központ – a kormány reményei szerint ez az állampírtípus olyan lesz, amely növeli a magánszemélyek jövedelmeit is – a kedvező kamatozása miatt (3,5 százalékos kamattal indul, majd a vásárlás után az ötödik év végén 6 százalék lesz a kamata).

    gazdaságvédelmi akcióterv Varga Mihály
    Kapcsolódó cikkek