BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövőre is erőteljes gazdasági növekedéssel számolhatunk

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A jövő évi növekedés – hasonlóan az ideihez – négy százalék körül alakulhat, ami jelentősen meghaladja majd az európai uniós átlagot – mondta Adorján Richárd, a Pénzügyminisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

A helyettes államtitkár elmondta,

a 4 százalékos növekedés mellett 1 százalékos hiánnyal számol a jövő évi költségvetés,

úgy, hogy az a GDP arányában 1 százalékos tartalékot is tartalmaz.

A növekedés miatt minden területre több forrás jut, miközben jelentősen csökkenhet a hiány, s adócsökkentés is lesz, az infláció pedig 2,8 százalék körül alakul majd – tette hozzá.

Fotó: Vémi Zoltán

Adorján Richárd megjegyezte, az 1 százaléknyi biztonsági tartalék nélkül „nullás” lenne a költségvetés.

Az Országgyűlésben szerdán kezdődött a 2020-as költségvetési törvényjavaslat általános vitája.

A GKI Gazdaságkutató eközben jelentősen emelte több makrogazdasági mutatóra vonatkozó előrejelzését. Elemzésük szerint

  • az idén a beruházások 13 százalékkal bővülhetnek a korábban várt 7 százalék helyett,
  • a fogyasztás pedig 4,3 százalékkal bővülhet.
  • Az ipar növekedési ütemét 3,0 százalékosról 3,5 százalékra,
  • az építőipari növekedés mértékét 8-ról 17 százalékosra javította új prognózisában a GKI,
  • a GDP-növekedési előrejelzést pedig már korábban 3,5 százalékról 4 százalékra emelte.
  • Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.