A hazai felnőttképzés rendszerében fontos lenne a szakpolitika részéről egy olyan új stratégia kialakítása, mint a Szakképzés 4.0 – mondta Zsuffa Ákos, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke a Világgazdaságnak.
Koncsek Rita
2019.07.26, 14:17
Megosztom a cikket
Az Európai Unióban 100 millió felnőttet kell újraképezni 2030-ig, ami azt jelenti, hogy a kihívás 11 év alatt – a munkaképes korúakat figyelembe véve – minden negyedik embert érinti – hangzott el az Európai Bizottság által szervezett munkaerőpiaci konferencián.
Az átalakulás folyamata alól Magyarország sem lesz kivétel, hazánkban 2-2,5 millió felnőtt át- vagy továbbképzésére lesz szükség.
A magyar alkalmazottak 8-10 százaléka bővíti évente szakmai ismereteit, sokszor a távoktatás keretei között Fotó: Dunántúli Napló / Laufer László
„Nagyon sokat beszélünk a digitális átalakulásról, az automatizációról, az ipar 4.0-ról és a mesterséges intelligenciáról, ám a humánerőforrás-megoldások rendszere és a képzések nem követik érdemben a változásokat” – mondta dr. Zsuffa Ákos, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke a Világgazdaságnak. Mint elmondta, az Európai Bizottság és mások mellett a PricewaterhouseCoopers (PwC) által szervezett brüsszeli konferencián elhangzott:
európai uniós szinten mindenki látja, hogy a munkahelyek 46 százaléka lényeges változással néz szembe az automatizáció miatt. Ez leginkább a rutinfeladatokat tartalmazó munkaköröket érinti, ám az újonnan létrehozott munkahelyek a szakismeretek mellett új készségeket és kompetenciákat is igényelnek.
Zsuffa Ákos hozzátette, azért, hogy a többségnek megmaradjon a munkahelye, a betanított munkástól, illetve a szakképesített dolgozótól kezdve a technikusokon át a diplomásokig több millió munkavállalónak kell e-learninggel vagy más megoldásokkal, sok esetben digitális tananyag segítségével tanfolyamokat, továbbképzéseket szervezni.
Fontos, hogy a tagállamok milyen finanszírozási és képzési modellt alakítanak ki, milyen megoldásokat találnak a munkába állók, a munkahelyet váltók és az alkalmazottak képzésére.
A teljes cikk a pénteki Világgazdaságban olvasható
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.