Magyar gazdaság

Mégis jó évük lehet az idén a gabonatermesztőknek

A legnagyobb mennyiséget olasz exportra adták el a gazdák, ráadásul annyit, hogy a belpiacra gyakorlatilag alig maradt.

Árpából nemhogy 20 százalékos terméskiesés, de akár az átlagot ugyanennyivel meghaladó növekedés várható – mondják a termelők. Pedig néhány hete még borúsak voltak a kilátások az őszi kalászosok idei hozamával kapcsolatban, elsősorban a szélsőséges időjárás, leginkább a kora tavaszi szárazság miatt.

Ám az eddigi tapasztalatok szerint – ha nem jön közbe semmi kedvezőtlen esemény – még jó évük is lehet az idén. Például a több mint 200 ezer hektáron vetett őszi árpa betakarítása csak nemrég kezdődött, de az eddigi adatok 6 tonna feletti termésátlaggal kecsegtetnek, holott ezt az elmúlt évek átlageredményei meg sem közelítették. A jó hírek most igencsak jó időben érkeznek, mert az elmúlt hetekben szinte nem is lehetett a tavalyi termésből árpát kapni a hazai piacon.

A legnagyobb mennyiséget olasz exportra adták el a gazdák, ráadásul annyit, hogy a belpiacra gyakorlatilag alig maradt.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke az árpahiányról azt mondta: a világpiacot most az határozza meg, hogy a nyugat-európai sertéshúst Kína felvásárolja, ami jelentősen megemeli a sertéshúsárakat, ez pedig feljebb húzza az árpa árát is. Mindezek miatt igencsak kelendő lesz a magyarországi termés, amelyre tavaszonként mindig nagyon erős a kereslet.

Fotó: Penovác Károly

Az Agrárminisztérium korábbi értékelése szerint az őszi árpában a gomba- és állati kártevők átlagos méretű kárt okoztak, ezt megfelelő agrotechnikával és védekezéssel a gazdasági küszöbérték alatt tudták tartani.

Az őszi árpa becsült termésátlaga – ugyancsak az Agrárminisztérium adatai szerint – 5,061 tonnára várható hektáronként, az őszi búzáé pedig 5,238 tonna lesz.

Ez közepesnek számít, de a végső adatot nagyban befolyásolja a következő hetek időjárása. Az eddigi szélsőséges idő ugyanis helyenként megdöntötte a vetést, különösen az erősebb állományokban, ami még minőségi problémákat és mennyiségi kiesést is okozhat.

Az őszi kalászosok közül a repce betakarítása már előbbre jár, a termésátlag 10-15 százalékkal a korábbi várakozások alatt lesz. Petőházi Tamás szerint nehezít minden előrejelzést a gabonatáblák nagyon változó képe, emiatt még egy adott település környezetében is jelentős terméskülönbségek lesznek.

A magyar termelők most kivárnak – mondta a GOSZ elnöke –, mert jelentős befolyással lesz a piacra az augusztus elejéninduló németországi és franciaországi aratás. Az ottani árakhoz igazodnak a magyarországiak is. Tavaly Németországban 12,5 millió tonnával kevesebb búza termett, mint egy évvel korábban, pánikot okozva az ottani piacon, míg a magyarországin áremelkedést. Ez akár az idén is előfordulhat.

gabona árpa GOSZ
Kapcsolódó cikkek